Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Kategóriák

Weblapok

Abbott, Jeff: Adrenalin (Sam Capra 1.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b259498
Sam Capra álmodni sem tudna magának boldogabb életet. A CIA nagy jövő előtt álló, fiatal ügynökeként Londonban dolgozik. Feleségével, Lucyvel első gyermeküket várják, van egy csodálatos otthonuk, és halálosan szerelmesek egymásba. Mindenük megvan – hogy aztán egyetlen pillanat alatt mindent elveszítsenek… Egy napsütötte őszi reggelen az idillinek tetsző londoni hétköznapok váratlan fordulatot vesznek: Lucyt elrabolják, a fiatal ügynök pedig egy véres merénylet első számú gyanúsítottjává válik a CIA szemében. Miután sikerül megszöknie, Sam az idővel versenyt futva próbálja megmenteni elrabolt feleségét. Ám nincs könnyű dolga. Ahhoz, hogy közelebb tudjon férkőzni titokzatos és könyörtelen ellenségéhez, be kell épülnie egy nemzetközi bűnszervezetbe. Sam hamarosan rájön, hogy mindaz, ami történt, csupán a kezdete volt egy ördögi tervnek, és nincs más választása, hőssé kell válnia, ha meg akarja akadályozni, hogy ártatlan emberek tucatjai haljanak meg. „Kőkemény és pörgős thriller, szereplői mégsem elnagyolt, papírmasé akcióhősök, hanem hús-vér emberek. Egyszerűen nem bírtam letenni." Charlaine Harris, a True Blood-könyvek szerzője „Az első mondattól kezdve beszippant." Eric Van Lustbader, a Bourne-sorozat írója „Sam Capra a tökéletes hős – kemény, okos, tiszta szívű, és nehéz megölni." Lisa Unger Jeff Abbott számos díjat nyert krimijeivel, az akció-thriller műfaj nagymesterének tartják. A világszerte milliós példányszámban elkelt Adrenalin a tizenkettedik regénye és egyben a Sam Capra-sorozat első kötete. „Alig hallható hang ébresztett fel. Nem mozdultam. Lépés zaját hallottam, majd egy becsukódó ajtó halk kattanását. Én voltam a csali, és valaki horogra akadt. A fülemet hegyeztem, vártam a következő lépés hangját. Nem hallottam. Nagyon óvatosan kiszálltam az ágyból, a párnát a takaró alá dugtam, a saját helyemre, majd lábujjhegyen az ajtó mögötti sarokba lopakodtam. Lassan – amilyen lassan az ajtók nyílnak a legfélelmetesebb rémálmokban – kinyílt az ajtó. A zsanérok nem nyikordultak meg. Vártam. A holdfény nem világította meg előzékenyen a gyilkos vagy az áldozat arcát, mint a filmekben, a hálószobámban gyakorlatilag teljes sötétség uralkodott. Azután apró villanás látszott, majd egy letompított hangú lövedék csapódott sziszegve a matracba."
Abbott, Jeff: Bukás (Sam Capra 3.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b263363
Egy teljesen átlagosnak induló napon egy gyönyörű, fiatal nő lép be Sam Capra San Franciscó-i bárjába, és kétségbeesetten arra kéri, hogy mentse meg üldözőitől. A volt CIA-ügynök egyetlen vágya, hogy nyugodt és békés otthont teremtsen a családjának, ám a tökéletes életről szőtt álma abban a pillanatban szertefoszlik, amint Diana Keene feltűnik a színen. Mire Sam feleszmél, máris egy kegyetlen játszma kellős közepén találja magát. A lányt ugyanis egy dúsgazdag és befolyásos személyekből álló titkos társaság akarja elkapni. Ezekkel a mindenre elszánt bűnözőkkel rúgja össze a port Sam Capra, amikor megmenti a fiatal lányt üldözőitől. A bosszú pedig nem maradhat el. Sam egyetlen reménye, hogy túléli az ellene indított támadást. Ahhoz azonban, hogy visszakapja régi életét, el kell pusztítania a mindent – és mindenkit – behálózó szervezet teljhatalmú vezetőjét, a rejtélyes és kegyetlen Beliast… A Sam Capra-sorozat legújabb részében JEFF ABBOTT ismét lélegzetelállító tempót diktál. A volt CIA-ügynök személyében Jason Bourne igazi kihívóra talált. Thrillerfanatikusoknak kötelező darab. „- Csak van valami, amire vágyik! – A világbéke – feleltem. – Mesebeszéd. A béke halálra untatja a magához hasonlókat. Nem ismerjük egymást régóta, de ezt az egyet bizton állíthatom. Hallgattam. – Akármilyen nagyot álmodik, akármilyen elrugaszkodottak a céljai, én beteljesíthetem őket, csapos barátom. Valóra váltom az álmokat. Olyan vagyok, mint egy hacker… azzal a különbséggel, hogy én az emberek életét hackelem meg." „Hatalmas adrenalinbomba" – San Antonio Express-News „Jeff Abbott képes öt napba belezsúfolni egy életre elegendő izgalmat és feszültséget… Mesterien fűzi egybe egy rejtélyes összeesküvés szálait, és zseniálisan vegyíti a váratlan fordulatokat a pörgős akciójelenetekkel. Sam Capra egyszerre válik üldözővé és üldözötté ebben a hátborzongató és izgalmas játszmában." – Publishers Weekly JEFF ABBOTT számos díjat nyert regényeivel. A texasi születésű thrilleríró történelem és irodalom szakon diplomázott, majd a reklámszakmában dolgozott. Jelenleg Austinban él feleségével és két fiával. A Bukás a világszerte milliós példányszámban eladott Sam Capra-sorozat harmadik része. Hollywoodban már zajlanak az első Sam Capra-regény, a magyarul is olvasható Adrenalin megfilmesítésének előkészületei.
Abbott, Jeff: Tégla (Sam Capra 4.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b266487
Az Adrenalin, a Végjáték és a Bukás után JEFF ABBOTT újabb szédítő iramú regénnyel folytatja a Sam Capra-sorozatot. Steve-et, Sam barátját hidegvérrel meggyilkolják a bárja előtt egy esőáztatta miami utcán. A volt CIA ügynök megfogadja, hogy bosszút áll, de nincsen könnyű dolga. Egyetlen nyomon tud elindulni: meg kell találnia azt a titokzatos és gyönyörű nőt, akit Steve a védelmébe vett, és akiért feláldozta az életét. A szövevényes szálak a Varela családhoz, Miami legbefolyásosabb és legkegyetlenebb bűnszervezetéhez vezetnek. Samnek nem marad más választása, be kell épülnie a maffiába, ám arra még ő sincs felkészülve, hogy milyen borzalmas titkokat rejt Varela család múltja
Abbott, Jeff: Végjáték (Sam Capra 2.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b261767
Sam Capra kegyetlen kutyaszorítóba kerül. A volt CIA ügynöknek egy kockázatos merényletet kell végrehajtania, ha nem akarja elveszíteni az egyetlen embert, aki igazán fontos neki… Sam csecsemőkorú kisfiát elrabolja egy titokzatos és rendkívül befolyásos szervezet. Az emberrablók kegyetlen ajánlattal állnak elő: visszaadják a gyereket, de csak abban az esetben, ha Sam megkeres és megöl valakit, aki a leleplezésükre készül. Sam elvállalja a feladatot, mert vissza akarja kapni a gyermekét. A férfi nyomába ered, és ezzel kezdetét veszi a versenyfutás az idővel. A Sam Capra-sorozat második darabjában tovább fokozódik a tempó és a feszültség. Gyilkosok, árulók, összeesküvők és akció minden mennyiségben.
Adler-Olsen, Jussi: Határtalanul - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b269517
Carl Mørckt a döglött aktákat kezelő Q-ügyosztály főnökét reggeli szunyókálásában zavarja meg a Bornholm szigetéről érkező telefonhívás. Kollégája egy tizenhét éves ügy részleteit kívánja megosztani vele. Mørck hallani sem akar az új feladatról, amit rá akarnak sózni, s rövid úton le is rázza a kéretlen hívót. Ám csak pár óra telik el, s egy abszolút váratlan fordulat úgy feldühíti Carl önfejű asszisztensét, Rosét, hogy nincs mit tenni: az ügyosztály akcióba lép. A távoli dán szigeten több mint másfél évtizede eltűnt egy életvidám, fiatal nő, akit azután egy fán lógva találtak meg. A nyomozás szálai egy furcsa, napimádó szektához vezetnek. Mørcknek és segítőinek Rosénak, Assadnak és az újonc Gordonnak egy egész gyilkosságsorozatot kell felderíteniük, miközben egy ördögi manipulátor mindent megtesz, hogy eltakarítsa őket az útból.
Baldacci, David (szerk.): Szétlövés - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b268204
Kivételes és egyszeri… A világ huszonkét legmenőbb thrillerhőse tizenegy novellában egyesíti erőit. Először és egyelőre utoljára fordult elő a történelemben, hogy a világ huszonhárom legnépszerűbb thrillerírója összeállt, és párokat alkotva közösen írtak egy-egy thrillernovellát, amelyben kedvenc főhőseik együtt nyomoznak. Vigyázz… Kész… Szétlövés!! Dennis Lehane (Patrick Kenzie) – Michael Connelly (Harry Bosch) Ian Rankin (John Rebus) – Peter James (Roy Grace) R. L. Stine (Slappy, a hasbeszélő bábu) – Douglas Preston és Lincoln Child (Aloysius Pendergast) M. J. Rose (Malachai Samuels) – Lisa Gardner (D. D. Warren) Steve Martini (Paul Madriani) – Linda Fairstein (Alexandra Cooper) Jeffery Deaver (Lincoln Rhyme – John Sandford (Lucas Davenport) Heather Graham (Michael Quinn) – F. Paul Wilson (Ezermester Jack) Raymond Khoury (Sean Reilly) – Linwood Barclay (Glen Garber) John Lescroart (Wyatt Hunt) – T. Jefferson Parker (Joe Trona) Steve Berry (Cotton Malone) – James Rollins (Gray Pierce) Lee Child (Jack Reacher) – Joseph Finder (Nick Heller) A novellákat megelőző bevezetőkből megismerhetjük a szerzőket, hőseiket és a novella keletkezésével kapcsolatos érdekességeket, a kötet végén található rövid szerzői életrajzokból pedig további fontos részleteket tudunk meg e kivételes tehetségekről. A nagyszabású projektet DAVID BALDACCI menedzselte, és ő szerkesztette a minithrillereket.
Baráth Katalin: A borostyán hárfa (Dávid Veron 3.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b255848
1912 karácsonya, Bácska: lakodalom készül Ókanizsa egyik köztiszteletben álló polgárának a házában. A nevezetes esemény alkalmából rejtélyes idegenek lepik el a Monarchia talán legálmosabb, legporosabb városkáját. Idegenek, akikről inkább csak sejteni lehet, igazából milyen szándékkal érkeztek, és hogy valóban idegenek-e. Csakhamar bekövetkezik az első titokzatos haláleset. Ókanizsa, alig két évvel A fekete zongora hátborzongató gyilkosságai után újra felbolydul, és megindulnak a találgatások, vajon a tősgyökeres kisvárosiak, vagy az újonnan érkezettek között kell-e keresni a tettest. A hullák pedig egyre csak szaporodnak. Balszerencséjére Dávid Veron is hazaérkezik, hiszen a menyasszony a legjobb barátnője. A hajdani ókanizsai könyvesboltos kisasszony, jelenleg A Nő című pesti lap hajadon munkatársa a tőle megszokott amazoni hévvel, gátlások nélkül és túlburjánzó fantáziával veti magát az események közepébe. Cukrászdai szeánszokon, mozgóképszínházas vetítéseken és munkásgyűléseken megfordulva azonban olyan tudás birtokába jut, ami nemcsak a rendőrség, de régi barátai előtt is alapos gyanúba keveri őt. Vajon sikerül-e Dávid Veronnak lemosnia magáról a gyanút, és ép bőrrel megúsznia a gyilkos utáni hajszát? Lehet, hogy fondorlatos módszerei, nagyvilági intrikái és rendíthetetlen kitartása ezúttal kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy kézre kerítse a mindenre elszánt és hidegvérű gyilkost, akinek gaztettei mellett Ókanizsa eddigi összes bűnügye eltörpül. Baráth Katalin A fekete zongora és A türkizkék hegedű után harmadszor küldi veszedelembe népszerű hősnőjét, Dávid Veront, mégpedig egy újabb békebeli bájú és ellenállhatatlan humorral fűszerezett, rejtélyekben bővelkedő történetben. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Baráth Katalin: A fekete zongora (Dávid Veron 1.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b246302
"A Monarchia egyik alföldi városkájában járunk, az 1910-es években. Dávid Veronika, az emancipált, lassan vénlánynak számító eladókisasszony saját romantikus regényét írja a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili – késsel a hátában. Zsebében egy kitépett lap, rajta a hírhedt Ady-vers, A fekete zongora. A békés kisváros élete fenekestül felfordul. Az ügybe szinte mindenki belekeveredik, a plébános, a pincérlány, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, a zsidó kereskedő, de még az apáca is. Miközben ellátogatunk a korabeli Szegedre és Szabadkára, sőt, találkozunk magával Ady Endrével is, a hullák csak szaporodnak. Vajon Veronikának és társainak sikerül rájönni, ki lehet az agyafúrt gyilkos? És hogy mi köze a rejtélyes Ady-versnek az áldozatokhoz? És Veronika szívéhez melyik férfit sodorják közelebb az események: hűséges gyermekkori barátját vagy a nyomozni érkező, sármos, éles eszű huszártisztet? A 100 éves nyugat és a 90 éve elhunyt Ady előtt tisztelgő regényben mindenre fény derül." W. Kovács Ágnes könyvtáros ajánlásával.
Baráth Katalin: A türkizkék hegedű (Dávid Veron 2.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b250838
Az 1910-es évek, kisvárosinak semmiképpen sem nevezhető Budapestjén eltűnik egy árva kisfiú. Nem különös eset ez, a pezsgő, élettel teli fővárosban mindennap történnek ennél különösebb dolgok is – csak éppen Dávid Veron ezt nem hagyja annyiban. A Nő című feminista lap munkatársaként kívülről ismeri a várost, és barátnőjével, a tündöklő szépségű, csábos Marával együtt nyomozni kezd. A gyanú hamarosan egy ördögi alakra terelődik, egy bizonyos Szászi Barabásra, aki vallásos lózungokkal – és persze sármos külsejével – vonzza magához a gyermek után áhítozó nőket. Veron és Mara nyomozópárosához csatlakozik egy délceg, jóképű sírkőfaragó is (aki nem utolsó sorban az eltűnt kisfiú nagybátyja), hogy hármasban kezdjék üldözőbe venni a velejéig gonosz Szászi Barabást. Balatonfüreden keresztül egészen Abbáziáig követik, ahol olyan titkos üzelmekre bukkannak, amely az egész Osztrák-Magyar Monarchia jövőjét katasztrofálisan és végzetesen befolyásolhatják.
Baráth Katalin: Az arany cimbalom - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b265509
1914 fullasztó júliusa. A meggyilkolt trónörököspárt már eltemették, a Monarchia belgrádi nagykövete pedig egyre türelmetlenebbül várja, hogy Szerbia válaszoljon az ultimátumra. A poros bácskai kisváros, Ókanizsa kávéházaiban és kocsmáiban azonban változatlan hévvel pörögnek a pletykás nyelvek, nyílnak-csukódnak a bicskák, a mezőkön suhog a kasza. Így hát alig akad valaki, aki észrevenné, hogy a társaskocsi, amely a szomszéd városba indult, nem érkezett meg. Utasait egyszerűen elnyelte a föld… Szerencsére az egykori boltoskisasszony és zsurnálhölgy, a minden lében kanál Dávid Veron most is az események közepébe csöppen. Veron, akinek mindennapjaiban A borostyán hárfa hátborzongató történései óta jelentős fordulat állt be, életét kockáztatva próbálja kideríteni, miféle gonosz cselszövény rejlik az utasok eltűnése mögött. Amikor Veron rájön, hogy a rejtély évtizedekkel korábbra, a könyörületet nem ismerő betyárvilágba nyúlik vissza, még fenyegetőbb veszélybe kerül. Talán már nem is lesz életben, mire a Monarchia és Szerbia békét köt…
Barclay, Linwood: Sötét oldal - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b265791
Az újságíró Zack Walker igen jó érzékkel bukkan rá a különleges sztorikra. Barátja, Trixie Snelling azonban nem akarja elmondani a saját történetét, mert az számtalan problémához vezetne. Hivatásos dominaként Trixie-nek sok titka van, ám Zacknek fogalma sincs, hogy ezek közül melyik az, melynek felfedésével egy helyi újságíró megfenyegeti a nőt… egészen addig, amíg Zack egy keresztre kikötözött holttestet nem Trixie háznak alagsorában. Ezzel Zack belekeveredik egy gyilkossági ügybe, ráadásul Trixie eltűnik, és minden megkérdőjeleződik, amiről azt gondolta, tudja a barátjáról, a városáról, sőt még a saját házasságáról is. A férfi belekeveredik a nyomozásba, amelybe szerepet kap egy régóta megoldatlan hármas gyilkosság, motorosok, drogháború és egy hidegfejű, elszánt, bosszúálló gyilkos. Ráadásul igen magas a tét: nemcsak az állását veszti el, de a házassága is veszélybe kerül. És ha nem szegődik mellé a szerencse, akkor még az életét is veszély fenyegeti…
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 01. köt. Agatha Raisin és a spenótos halálpite - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b251359
Agatha Raisin, az egyedülálló, célratörő reklámügynök eladja cégét, felszámolja londoni életét és leköltözik a mesés nyugalmú, festői Cotswoldsba. Ám a vágyott életről kiderül, hogy borzalmasan unalmas. Agatha, hogy unalmát elűzze, benevez a helyi pitesütő versenyre. Mivel fogalma sincs sütésről-főzésről, vesz egy kész pitét a londoni ismerős boltban, és sajátjaként nevezi be. Még a zsűri elnökét, a helybeli Cummings-Browne ezredest is megpróbálja megvesztegetni, de nem ő nyer. Ám a verseny végeztével az ezredes hazaviszi a süteményt, megeszi és meghal. Kiderül, hogy a pite spenótjába gyilkos csomorika keveredett. A rendőrség ugyan véletlen balesetként zárja le az ügyet, ám Agatha gyilkosságra gyanakszik és nyomozni kezd…
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 02. köt. Agatha Raisin és a parázna lódoktor - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b251723
Agatha Raisin felszámolja londoni életét és leköltözik a mesés nyugalmú, festői Cotswoldsba. A kellemes falucska ugyan kissé unalmas hely Agatha ízléséhez képest, de az új állatorvos megérkezése egészen felvillanyozza. Abban reménykedik, hogy véget érnek a férfiínséges évek. Ám még mielőtt bármi történhetne, a jóképű Dr. Paul Bladen egy véletlen balesetben meghal. De valóban baleset történt? A körülmények határozottan gyanúsak. Agatha hamarosan rájön, nem ő volt az egyetlen, aki a vonzó állatorvos szerelmét áhította. Kiderül, jó néhány falubeli hölgy táplált hasonló reményeket – miközben sokat szenvedett volt felesége nem győzött örülni, hogy végre-valahára megszabadult a doktortól. Agatha érdeklődése újra a szomszédja, James Lacey felé fordul, akit korábban sikertelenül próbált meghódítani. Azt reméli, közös nyomozásuk majd összehozza őket. A falubeliek azonban úgy gondolják, jobban tennék, ha felhagynának a detektívesdivel, mielőtt újabb tragédia történik.
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 03. köt. Agatha Raisin és az elültetett kertész - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b252279
Vakációjáról visszatérve Agatha Raisin döbbenten tapasztalja, hogy új jövevény tűnt fel a faluban, egy nő, aki mindjárt be is férkőzött a vonzó agglegény, James Lacey kegyeibe. A szépséges Mary Fortune minden tekintetben különb Agathánál, a kertben pedig egyenesen verhetetlen, és Carsely kertészeti kiállításának közeledtével Agathát ez egyre inkább nyomasztja. Így amikor Maryt holtan, virágcserépbe ültetve találják, Agatha megragadja a lehetőséget, hogy gyökerestül kiássa a falubeliek titkait, és besározza a szerencsétlen áldozatot. Ám Agathának is megvan a maga piszkos kis titka…
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 04. köt. Agatha Raisin és az elkóborolt túrázó - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b255134
Rövid távollét után Agatha Raisin visszatér Carselyba, hőn szeretett cotswoldi falvába, és persze jóképű szomszédjához, James Lacey-hez. Igaz, James nem repes az örömtől, hogy viszontláthatja, de Agatha figyelmét hamarosan leköti egy szenzációs gyilkosság. Az áldozat, akire egy mezőn találnak rá, egy Jessica Tartinck nevű fiatal túrázó, aki azzal tört borsot a helyi földbirtokosok orra alá, hogy ragaszkodott a rég feledésbe merült szolgalmi utak használati jogához. Agatha lelkében ismét feltámad a szerelem lehetőségébe vetett remény, amikor bevonja a nyomozásba a vonakodó Jamest. Bőven akad követnivaló szál, mivel a földbirtokosokon kívül Jessica túrázó társai is mind elkövethették a gyilkosságot.
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 05. köt. Agatha Raisin és az életveszélyes esküvő - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b256470
Agatha és James Lacey esküvője napján ragyogó az idő, kitisztul az ég. Ám sokkal helyénvalóbbak lennének az előző napi viharfelhők, hiszen megjelenik Agatha rég halottnak hitt első férje, Jimmy Raisin, hogy megakadályozza Agathát abban, hogy bigámiát kövessen el. Az ezt követő felfordulásban Agatha megpróbálja a nagyon is élő és emlékeinél kétszer rondább férjet megfojtani. A kínos helyzetbe hozott James felbontja az eljegyzést. Így amikor másnap Jimmyt holtan találják, Agatha és James lesznek az első számú gyanúsítottak. Közösen kell felgöngyölíteniük az ügyet, hogy tisztázhassák magukat. De vajon az újbóli közeledésük – a sors iróniája, hogy a nyomozás során férjnek és feleségnek adják ki magukat – elég lesz-e, hogy Agatha ismét rabul ejtse James szívét?
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 06. köt. Agatha Raisin és a tenyérbe mászó turista - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b258448
Agatha Raisin otthagyja álmos cotswoldi faluját, Carselyt, hogy üldözőbe vegye a szerelmet – és egy gyilkosra bukkan. Miután faképnél hagyták az oltár előtt, követi menekülő vőlegényét, James Laceyt Észak-Ciprusra, ahol ahelyett, hogy élveznék az eltervezett nászutat, egy diszkóban tanúi lesznek egy tenyérbe mászó turista meggyilkolásának. Ármány és gyilkosságok sorozata veszi körül a valószínűtlen párost, s Agatha most sem hazudtolja meg kotnyeles természetét: szívós nyomozásba fog… A regény pompás, izgalmas krimi, nagyszerű szatíra az angol turistákról, remek karakterekkel és pergő, fordulatos cselekménnyel, mely olyan perzselő, akár a ciprusi napsütés!
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 07. köt. Agatha Raisin és a vizes viszály - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b258052
Ancombe békés, nyugodt kis falu, talán még békésebb, mint ahol Agatha Raisin lakik, de mikor feltűnik a színen az új palackozó vállalat, hogy kiaknázza a helyi forrásvizet, felbolydul a falu, és a községtanács is két kibékíthetetlen pártra szakad. A véletlen – vagy a sors? – úgy hozza, hogy egy baljós éjszaka éppen Agatha találja holtan a községtanács elnökét a forrásnál. Lehet, hogy az egyik bosszúálló tanácstag takarította el az útból? És a gyilkos hamarosan másodszor is lecsap! A bűnügy megoldása megint csak Agathára hárul, aki még mindig szerelmi bánatából lábadozik.
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 08. köt. Agatha Raisin és a boszorkányos borbély - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b258716
Miután csúfos kudarcot vall a házi hajfestéssel, Agatha Raisin, a házsártossága dacára is szeretni való amatőr detektív a közeli Eveshamben működő híres-nevezetes borbélyhoz fordul segítségért. Az elbűvölő Mr. John nem csupán Agatha frizuráját varázsolja újjá, de a szívét is rabul ejti. Ám Mr. John korántsem az, akinek látszik: a szóbeszéd szerint korábbi hölgyvendégei közül néhányan egyenesen rettegnek tőle. Lehetséges, hogy Mr. John csakugyan gátlástalan zsaroló? Amikor gyilkosság történik a fodrászszalonban, ismét Agathának kell fényt derítenie az igazságra és lelepleznie a tettest, mielőtt még nem késő.
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 09. köt. Agatha Raisin és a balszerencsés boszorka - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b259560
Agatha mostanában rájár a szerelmi bájitalra… Egy korábbi nyomozása alkalmával az elvetemült gyilkos rosszindulatú machinációinak köszönhetően foltokban kopaszodó Agatha a tengerparti Wyckhaddenben keres menedéket, amíg visszanöveszti a fürtjeit. A helyi boszorkánytól vásárolt hajszesznek köszönhetően a tincsei ismét lobogni kezdenek, csakhogy a boszorkányt váratlanul agyonütik. Agatha elegánsan kopottas szállodájának különös idős vendégei eleinte ártalmatlannak tűnnek, de amint Agatha mélyebbre ás, olyan titkokat fedez fel, amiket jobb lenne elfeledni, és olyan erős indítékok nyomára bukkan, amelyek valakit bosszúra sarkallhatnak. Jimmy Jessop rendőrfelügyelő a szerelmével üldözi, miközben a gyilkost keresve Agatha egyre ingoványosabb területekre téved, s végül tanácstalanságában kénytelen lesz maga is varázslathoz folyamodni…
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 10. köt. Agatha Raisin és a tünékeny tündérek - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b262179
James már megint felültette Agathát, aki haragjában egy javasasszony tanácsát követve az igaz szerelem nyomában Fryfam tündéri falvában bérel magának házikót. Ám a faluban zajló furcsa történések sorozata egy csapásra szétzilálja a romantikus ábrándokat. Rejtélyes fények jelennek meg Agatha hátsó kertjében, majd értelmezhetetlen események sorozata veszi kezdetét. Mindennek tetejébe még Agatha hőn szeretett macskáinak is nyoma vész. Aztán holtan találják a helyi földesurat. Agatha nyughatatlan természete egy féltékenységgel és zsarolással megspékelt történetbe sodorja, miközben a gyilkos mindent elkövet azért, hogy Fryfamben tartsa a kíváncsiskodó Aggie-t – hullaként!
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 11. köt. Agatha Raisin és a sziszifuszi szerelem - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b262162
Agatha Raisin számára nincs holtomiglan-holtodiglan. Alig ment hozzá a szomszédjához, James Laceyhez, és máris rá kell döbbennie, hogy a szerelem bizony nem fenékig tejfel. A friss házasok hamarosan különköltöznek, miközben mindketten a másikat vádolják hűtlenséggel. Aztán egy kocsmai összezördülést követően James nyomtalanul eltűnik, csupán egy vérfolt marad utána. Természetesen Agatha lesz a fő gyanúsított, aki elhatározza, hogy tisztázza a nevét, és a férje keresésére indul, csakhogy már a nyomozás kezdetén egy meggyilkolt szeretőre bukkan…
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 12. köt. Agatha Raisin és az áradás napja - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b262371
Hogy begyógyítsa sebzett szívét, miután férje, James elhagyta, Agatha repülőre pattan, és irány a Robinson Crusoe-sziget. Ott találkozik egy nászutas párral, és a sors úgy hozza, hogy az ifjú feleség tragikus módon vízbe fullad. Újra otthon. Agatha nyomban gyanakodni kezd, amikor egy menyasszonyi ruhába öltöztetett fiatal lány holttestét halásszák ki a megáradt Avon folyóból. A rendőrség szerint a lány öngyilkosságot követett el, Agatha azonban a szigeten történtek és saját katasztrofális házasságának fényében eltökéli, hogy utánajár az igazságnak.
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 13. köt. Agatha Raisin és a kívánatos káplán - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b262980
Agatha éppen férfigyűlölő korszakát éli, így eleinte hidegen hagyják az új káplán lenyűgöző szépségéről szóló pletykák. Elég azonban egyetlen személyes találkozás az aranyhajú, kék szemű Tristan Delonnal, s a férfi máris rabul ejti őt, miként a falu összes többi nőnemű egyedét is. Agatha majd kiugrik a bőréből, amikor a káplán vacsorázni hívja, de a másnap ezúttal minden macskajajnál kijózanítóbb: a kívánatos káplánt ugyanis meggyilkolták.
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 14. köt. Agatha Raisin és a kísértetház - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b263926
A kísértetjárta ház híre felébreszti Agatha nyomozókedvét, míg ki nem derül, hogy csak egy közutálatnak örvendő vén szipirtyóval járatja bolondját az ismeretlen tettes. Aztán az öregasszonyt meggyilkolják, és Agatha Raisin magától értetődően sokkalta otthonosabban mozog a bűnügyek felderítésében, mint szellemirtóként. Botladozásaiból ezúttal sem maradhatnak ki a falubeliek meg a rend helyi őrei, ahogy természetesen a jóvágású szomszéd sem.
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 15 .köt. Agatha Raisin és a halálos tánc - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b265492
Agatha megnyitja hőn áhított nyomozóirodáját, ám be kell látnia, a Cotswoldsban a magándetektíveknek nincs könnyű dolguk. Hamarosan ráébred, hogy az életben nem megy minden olyan simán, mint a regényekben. Egy szép napon besétál hozzá az elvált Mrs. Laggat-Brown, akinek a bőre alatt is pénz van, és beindul az üzlet. Halálos fenyegetések sora, és zsarolás veszi kezdetét, Agatha pedig ismét beleveti magát a nyomozásba, hogy barátoknak és ellenségeknek egyaránt megmutassa, mire képes a Raisin Nyomozóiroda.
Beaton, M. C.: Agatha Raisin 16. köt. Agatha Raisin és a feddhetetlen feleség - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b266384
gatha Raisin köszöni szépen, nem kér többet az izgalmakból, miután előbb egy bérgyilkos, majd a saját titkárnője kis híján megöli. Így amikor Robert Smedley azzal keresi meg a Raisin Nyomozóirodát, hogy bizonyságot akar szerezni neje félrelépéseiről, Agatha rendkívül örül a lehetőségnek, hogy végre unatkozhat egy kicsit. Ám sajnálatos módon Mabel Smedley tökéletes feleség: fiatal, mutatós, és buzgón jár templomba. Agatha már éppen feladná, amikor Smedley-t gyomirtóval meggyilkolják, és természetesen Mabel lesz az első számú gyanúsított. A megbízó nélkül maradt Agatha ejteni kényszerül az ügyet, de minden megváltozik, amikor feltűnik a színen a régi barát, Sir Charles Fraith, s ezzel újabb közös nyomozás veszi kezdetét.
Agatha Raisin megint magányos, így először repes örömében, amikor volt férje, James Lacey újra feltűnik az életében, és vakációzni invitálja, ám lelkesedése alábbhagy, mikor azzal szembesül, hogy az ezredes elképzelései az idilli üdülőhelyről bizony eltérnek az övéitől. Agathának a napfényes olasz tengerpart helyett az isten háta mögötti Snoth-on-Sea-ben kell sínylődnie, ráadásul a legvacakabb szállodában és kiállhatatlan alakok társaságában. A dolgok még rosszabbra fordulnak, amikor az egyik szállóvendéget meggyilkolják, és ő lesz a fő gyanúsított…
Block, Lawrence: Bérgyilkos - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b191108
J. P. Keller az átlagos nagyvárosi magányos fickó. Nem él rosszul, szép lakása van. Keresztrejtvényt fejt. Tévét néz. Nagyokat sétál a kutyájával a parkban. Egészen addig, amíg meg nem szólal a telefon. Keller ekkor összepakol, repülőre száll, elutazik Amerika másik felébe, és megöl valakit. Végül is, ez is csak egy munka. Mindenki jó valamiben. Keller például abban, hogy golyót repítsen mások fejébe. Vagy csontozókéssel szúrjon le valakit. Vagy dróttal öljön. Vagy ciánnal. Pénzért. Mert ez a munkája. De vajon ez az élete is? Erre a kérdésre ő is nagyon szeretné tudni a választ.
Carr, Caleb: A halál angyala - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b230139
1896, New York. A város egyik legnevesebb lélekbúvára a magyar származású Laszlo Kreizler. Amikor a rendőrséget vezető Theodore Roosevelt tudomást szerez egy borzalmas gyilkosságsorozatról – amelynek áldozatai fiatal gyerekek, főleg prostituáltak –, a város hatalmas urainak akarata ellenére Kreizler segítségével megindítja a nyomozást. De nem hivatalosan, hisz azt sokan nem néznék jó szemmel, főleg Kreizler botrányosan modern felfogása miatt, mely szerint az ember személyiségét és tetteit csak összefüggéseiben lehet megismerni. A doktorhoz csatlakozik John Schuyler Moore, a New York Times újságírója, Sara Howard, a metropolisz rendőrségének első női alkalmazottja, valamint két nyomozó is, az Isaacson testvérpár. A csapat nyomozni kezd, a gyilkos azonban egyre-másra szedi áldozatait, akiket brutálisan gyilkol és csonkít meg. Csak Laszlo Kreizler képes megállítani őt, de a gyilkos és a doktor ellenségei semmit és senkit sem kímélnek. Folytatása: A sötétség angyala. Gál Erzsébet könyvtáros ajánlásával.
Carr, Caleb: A sötétség angyala - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b235230
Alig egy év telt el Laszlo Kreizler első, sikeres nyomozása óta. Manhattan még nagyobb lett, még modernebb, még izgalmasabb – és még veszélyesebb. Egy napon riasztják a rendőrséget, hogy elrabolták a spanyol nagykövetség egyik munkatársának 14 hónapos kislányát. Rosszabb időpontban nem is történhetett volna a bűntett, hiszen az Egyesült Államok és a Spanyol Birodalom közti kapcsolat végleg elmérgesedett. Hamarosan kiderül, hogy a kislányt nem politikai céllal rabolták el: egy olyan asszony karmaiba jutott, aki feltételezhetően már több csecsemőt megölt. Stevie Taggert és Sarah Howard nyomozni kezdenek, csatlakozik hozzájuk John Schuyler Moore is, és a kor minden rendelkezésre álló nyomozati eszközét bevetik, hogy bíróság elé állíthassák az asszonyt, akinek ügyessége olyan ördögi, hogy segítségért kell fordulniuk a vonakodó Laszlo Kreizlerhez. De könnyen előfordulhat, hogy még a nagyon elszánt kerületi ügyész és a mindent látott elmeorvos eszén is túljár a démoni asszony, aki sem könyörületet, sem kegyelmet nem ismer. Előzménye: A halál angyala.
Castle, Richard: Heat wave - Hőhullám - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b254135
Egy New York-i ingatlanmágnás a magasból lezuhanva halálra zúzódik a járdán. Felesége, az irigyelt asszony kis híján él csak túl egy támadást. A pénzemberek és maffiózók, akiknek bőven lehetett okuk megölni a mágnást, bombabiztos alibit tudnak igazolni. Ekkor, a fojtogatóan perzselő hőhullám alatt újabb megdöbbentő gyilkosság történik, és a gazdagok rejtélyes világában még több mocskos titok tárul fel a nyomozás során. Olyan titkok kerülnek napvilágra, melyek halálosak lehetnek. Olyan titkok, melyek mélyen el voltak temetve a sötétség leple alatt, míg csak egy New York-i nyomozó fényt nem derített rájuk. A szenzációs regényíró, Richard Castle, a minden eladási rekordot megdöntött, népszerű Derrick Storm-regények szerzője ebben a könyvében mutatja be új hősét, a New York-i rendőrség gyilkossági nyomozóját, Nikki Heat-et. Az egyik legjobb gyilkossági nyomozócsoportot vezető kemény, szexi és vérprofi Heat szenvedélyesen keresi az igazságot. Szinte megoldhatatlan nehézségek elé állítják, amikor főnöke a nyakára ülteti a bulvármagazinok sztár-újságíróját, Jameson Rook-ot, aki a New York elitjéről írandó cikkéhez gyűjt anyagot. A Pulitzer-díjas Rook belevaló, és jóképű fickó, de Heat-nek nem csupán a férfi kotnyeleskedése és okoskodása okoz gondokat. Miközben közösen igyekeznek felgöngyölíteni az ingatlanmágnás meggyilkolásának rejtélyes ügyét, a nyomozónő rájön, hogy szembe kell néznie a kettejük között kipattant szikrával is….ami pedig forróan süt.
Chandler, Raymond: Elkéstél Terry! - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=Elk%E9st%E9l%2C%20Terry%21
Philip Marlowe, a Los Angeles-i magándetektív – akinek cinikus magatartása mögött romantikus lélek lapul – egy kapatos hajnalon magatehetetlen részeget ment ki a rendőrség karmaiból. A forradásos arcú, harmincas évei ellenére hófehér hajú, az öntudatlanságig ittasan is tökéletes modorú idegen egyre jobban belopja magát Marlow szívébe -és egyre nagyobb kalamajkákba sodorja. Terry Lennox, a vörös hajú milliomoslány exférje a hollywoodi gazdagok világából Mexikóba menekül – talán mert ő volt a gyönyörű Sylvia brutális gyilkosa? És a lelkiismeret furdalás talán öngyilkosságba kergette? Vagy netán azonos azzal a fekete hajú, barna bőrű, kifogástalan spanyolsággal beszélő mexikói úriemberrel, akinek két ország rendőrsége szegődik a nyomába? És vajon mi köze lehet akár Terrynek, akár Marlowe-nak ahhoz, hogy Roger Wade, a zseniális ám súlyosan alkoholista író be tudja-e fejezni tizenharmadik regényét? Megannyi kérdőjel, amelyre maga Marlowe sem tudja a választ – de valamennyire fényt derít az amerikai milliomosok, lecsúszottak, banditák világának szakavatott ismerője, Raymond Chandler, ebben a talán legizgalmasabb regényében. Hosszú búcsú címmel is megjelent.
Chandler, Raymond: Hosszú álom - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b66884
Különös társaság szerepel ebben a feszült, izgalmas regényben: az agg, béna tábornok, aki petróleumból gazdagodott meg, s csak üvegháza trópusi hőségében érzi jól magát; két szabad erkölcsű leánya, a szőke, kokainista Carmen s az éjfekete, szenvedélyes hazárdjátékos Vivian; veje, Rozsdás, a tiszta lelkű szeszcsempész, aki egy nap otthagy csapot-papot, milliókat és gyönyörű feleséget, és nyomtalanul eltűnik. Egy ilyen család körül, melynek ennyi pénze, bűne és rejtett botránya van, elkerülhetetlenül gengszterek, zsarolók s hasonló figurák nyüzsögnek. Ezért jelenik meg Marlowe, a kitartó és hajthatatlan magándetektív, hogy felvegye a harcot, megküzdjön velük. Megbízatása kezdetben csak egy zsarolási ügy megoldása lenne, az ügyből azonban csakhamar gyilkosságok sorozata bomlik elő. Marlowe hideg elszántsággal veti magát a bűnök nyomába, s munkája a legváratlanabb végkifejlethez vezet. A regényből készült filmváltozat forgatókönyvének társszerzője William Faulkner, a világhírű, Nobel-díjas amerikai író volt.
Child, Lee: Bosszúvágy - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b267892
Jack Reacher magányos farkas. Amióta elhagyta a hadsereget, egyedül járja az országot, amíg egyik nap hirdetést nem lát az újságban: „Reacher hívja fel Rick Shoemakert." A hadsereg visszavárja… A külügyminisztérium és a CIA az ő segítségére számít. Egy ismeretlen merénylő ugyanis rálőtt a francia elnökre. Párizsban. Amerikai golyóval. A célpont és az orvlövész közötti távolság pedig olyan nagy, hogy a feladatra alig egy maroknyi ember lehet képes. Az egyikük John Kott, aki épp most szabadult tizenöt évnyi börtön után. És ezt a büntetést egyetlen embernek köszönhette – Jack Reachernek. Miközben a lehetséges merénylő a G8-as találkozóra tart, hogy beteljesítse küldetését, Reacher a nyomába ered. Üldözőt és üldözöttjét egyetlen dolog hajtja: a bosszúvágy…
Christie, Agatha: A kristálytükör meghasadt - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=A%20krist%E1lyt%FCk%F6r%20meghasadt
St. Mary Mead békés vidéki fészek, bár az elmúlt évtizedekben alaposan megváltozott. Gossington Hallban sem Bantry ezredes lakik már, hanem eladják. Most éppen egy amerikai filmcsillag veszi meg. Abban a házban, ahol két évtizede egy holttest hevert a könyvtárszobában, nagyszabású jótékonysági partit rendeznek a Szent János Mentőszolgálat javára, és azért, hogy a falu kíváncsi lakói alaposan szemügyre vehessék az egzotikus új lakókat. A régi lakosok közül néhányan a házban tartott szűk körű összejövetelre is hivatalosak, finom falatok és italok várják őket. A Mentőszolgálat titkára véletlenül kiönti a koktélját és kárpótlásul a gyönyörű Marina Gregg italát kapja. De ebben a pohárban más is volt a koktél mellett… Mrs. Badcock meghal, Marina Gregg élete pedig rémálommá válik. Ki tör a filmcsillag életére és miért? Szerencsére egyvalami, illetve egyvalaki nem változott St. Mary Meadben: Miss Jane Marple. Megöregedett, nem tud már kertészkedni, kötögetni, állandó segítségre szorul, de az esze még mindig úgy vág, mint a borotva. És a háziorvos izgalmas kinyomoznivalót írt fel neki unalom ellen. Szörényiné Kis-Gergely Lilla könyvtáros ajánlásával.
Christie, Agatha: Tíz kicsi néger - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=T%EDz%20kicsi%20n%E9ger
Tíz egymásnak ismeretlen ember meghívást kap egy pazar villába. A villa egy sziklás, elhagyatott szigeten áll, amely sziget néger fejhez hasonlít, arról kapta a nevét is. A villa titokzatos tulajdonosáról mindenféle pletykák keringenek. A vendégek, bár valamennyiük múltjában van valami, amit legszívesebben elfelejtenének, reménykedve és örömmel érkeznek meg egy pompás nyári estén a sziklás öbölbe. A tulajdonos azonban nincs sehol… A felhőtlennek ígérkező napokat egyre félelmetesebb események árnyékolják be. A sziget látogatóit a különös fordulatok hatására hatalmába keríti a rettegés. Tízen érkeznek. Hányan távoznak? A bűnügyi regény koronázatlan királynőjének talán legjobb, leghíresebb művét tartja kezében az olvasó. Osvald Éva és Pánczél Edit könyvtárosok ajánlásával.
Christie, Agatha: Tükrökkel csinálják - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=T%FCkr%F6kkel%20csin%E1lj%E1k
Agatha Christie két híres mesternyomozót is teremtett: Hercule Poirot és Miss Marple egyformán híressé vált. A falusi magányban élő 70 éves vénkisasszony megfigyelései a legtapasztaltabb nyomozókat is elkápráztatják. A regények számos szereplője szeretné elkerülni, hogy Miss Marple párhuzamba állítsa élete valamelyik estének sorsával. Ezzel így vannak a Szemfényvesztés szereplői is -mégpedig jó sokan. Kétszáz fiatal bűnöző és hét örökös között kell megkeresni egy szeretetreméltó idős hölgy balszerencséjének előidézőjét. Dehát amit Miss Marple megígért egy gyerekkori iskolatársának, az teljesíti. Szemfényvesztés és Nem csalás, nem ámítás címmel is megjelent. Bognár Csilla könyvtáros ajánlásával.
Coben, Harlan: Az erdő - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b244874
„Látom apámat azzal az ásóval” „Amikor tizennyolc éves voltam, felügyelőként dolgoztam egy nyári táborban. Négy táborlakó – köztük a nővérem – az utolsó éjjel kiszökött az erdőbe. Soha többé nem látták őket. Csak kettőjük holtteste került elő. A tizenhét éves Margot Greent átvágott torokkal találták meg száz méterre a tábortól. A szintén tizenhét éves Doug Billinghamet fél mérfölddel távolabb. Számos késszúrás volt a testén, de a halál oka ugyanaz: elvágták a torkát. A másik két holttest – Gil Perezé és a nővéremé, Camille-é – soha nem került elő.” Paul Copeland megyei ügyész a mai napig nem tudta kiheverni nővére húsz évvel korábbi elvesztését. Az éjszakát, amikor a lánynak örökre nyoma veszett abban az erdőben. A hatéves kislányát egyedül nevelő Cope jelenleg élete talán legfontosabb ügyén dolgozik, amelynek során a nyomok egy brutálisan meggyilkolt férfihoz vezetnek. Ám amikor Cope megpillantja a holttestet, egész addigi élete fenekestül felfordul. A férfi ugyanis nagy valószínűséggel ugyanaz a fiú, aki a nővérével együtt nyomtalanul eltűnt azon az éjszakán. Cope-ban ismét feltámad a remény, hátha Camille még mindig életben van. Hiába figyelmeztetik többször is, hogy ne bolygassa a múltat, Cope a végsőkig elszántan keresi az igazságot. Bármit képes lenne feláldozni, csakhogy megtudja végre, mi is történt húsz éve abban az erdőben, ám úgy tűnik, van valaki, aki még nála is elszántabb, sőt gyilkolni is hajlandó, nehogy fény derüljön a titokra… Az erdő ugyanolyan lebilincselően izgalmas regény, mint a szerző magyarul eddig megjelent művei: Az ördög játszótere és a Dermesztő csend. Ezúttal is csak a legutolsó oldalakon kapunk választ a kérdésekre, számunkra is csak akkor derül ki, mi történt a fák között. Buzsicsné Szabó Eszter könyvtáros ajánlásával.
Cole, Martina: A hitetlen - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b264512
A külvilág számára Cynthia Callahan irigylésre méltó asszony; férje imádja, otthona bűbájos, két gyereke gyönyörű. Ám Cynthia mélységesen elégedetlen a sorsával; egész életében a legjobb után sóvárgott, és eltökélte, hogy meg is szerzi magának. Semmi sem állhat az útjába, még ha ez pusztulást és tragédiát hoz is azokra, akik a legközelebb állnak hozzá. Áldozat pedig számtalan akad: Jimmy, a férje, aki sohasem tud felesége kedvére tenni; a húga, Celeste, akitől azt veszi el, ami számára a legdrágább. A szülei, Mary és Jack, akik próbálják rendbe hozni, amit tönkretett. De a legtöbbet szenvedő áldozatok Cynthia gyermekei, James és Gabby, akik soha nem heverik ki az általa okozott fájdalmat…
Connelly, Michael: Csontok városa - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b221563
Bosch nyomozó az újév első napján váratlan hívást kap: egy elkóborolt kutya emberi csontot talál. Bosch a véletlen felfedezés nyomán a hollywoodi dombok között megásott sírhoz, valamint egy húsz évvel korábban elkövetett gyilkosság fiatalkorú áldozatához jut el. A régi eset felkavarja a nyomozót, s miközben egyre mélyebben merül el a múltban, a jelenét egy Julia Brasher nevű rendőrújonc forgatja fel teljesen. A nyomozás előrehaladtával a kérdés egyre nyomasztóbbá válik: ki lehet-e deríteni az igazságot több mint húsz év után?
Cook, Robin: Nano - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b267385
A New York Times sikerszerzője és az orvosi thrillerek atyja új könyvében a tudomány és technológia élvonalbeli fejleményeivel, valamint a feszültség mesteri elegyével tér vissza. Pia Grazdani, a Jótékony halál zárkózott hősnője egy zűrzavaros év után – amikor mentorát meggyilkolták, és az apja, aki gyerekkorában eltaszította magától, visszatért az életébe – úgy dönt, ideje elhagynia New Yorkot. Coloradóban, egy távoli orvosi kutatóintézetben vállal munkát, ahol a háborítatlan környezetben esélye lehet új életet kezdeni. A Sziklás-hegység festői vidékén megbúvó munkaadó cége, a nanotechnológiával foglalkozó Nano óriásvállalat a molekuláris gyártás terén fejhosszal vezet valamennyi vetélytársa előtt. A helyet azonban minden szépsége ellenére titkok lengik körül. A főnöke figyelmezteti Piát, hogy ne foglalkozzon a hatalmas létesítmény falai között zajló egyéb kutatásokkal, csakis a saját feladataival – azt pedig végképp ne bolygassa, hogy honnan származik az intézmény szinte kiapadhatatlan tőkéje. Pia tartja magát az utasításhoz, ám amikor kocogás közben belebotlik a klinikai halál állapotában lévő egyik munkatársába, ráébred, hogy nem hagyhatja annyiban a dolgot. A Nanóban feltehetően törvénytelen emberkísérletek folynak, miközben a cég a huszonegyedik század legnagyobb tudományos áttörésének küszöbén áll, ami milliónyi betegnek adhat új reményt. Vagy máris kiárusította a felbecsülhetetlen értékű felfedezést a legtöbbet ígérő befektetőnek?
Cornwell, Patricia: Holtak könyve - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b252428
A Holtak könyve a halottasház munkanaplója, egy lajstrom, amelybe kézzel jegyzik be az elhunytak nevét. A könyv Kay Scarpette számára hamarosan új jelentést kap. Egy tizenhat éves teniszcsillag – aki nemrég nyert meg egy bajnokságot Charlestonban – meztelen, megcsonkított holttestére bukkannak Rómában. Szemét kivájták, húsából egy darabot kimetszettek. Brutálisan bántalmazott kisfiú holttestére bukkannak egy elhagyatott mocsárban, ahol rákok lakmároztak belőle. Egy súlyos depresszióval küszködő nőt pedig rituális módon gyilkolnak meg több millió dollárt érő tengerparti otthonában. Eközben New Englandben problémák adódnak egy fontos beteggel a Harvard orvosi karához tartozó pszichiátriai kórházban. Lépésről lépésre rajzolódik ki az a szövevényes hálózat, amelynek csomópontjait ezek a rettenetes halálesetek képezik. Eközben Kay Scarpetta magánéletét is zűrzavar és ki nem mondott feszültség jellemzi. Hiába a lakhelyváltás, hiába az új élet reménye, a múltat nem lehet végképp eltörölni… Scarpetta rengeteg szokatlan és brutális bűnüggyel találkozott élete során, de ilyen elképesztő szörnyűséggel, amilyennel most szembe kell néznie, még soha. Mielőtt vége lenne a bűnténysorozatnak, a Holtak könyvébe még sok nevet be kell jegyezni – ha nem vigyáz, talán az övével együtt…
Dahl, Arne: Rossz vér - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b266231
Amerika legrettegettebb sorozatgyilkosa tizenöt év után újra felbukkan: miután különös kegyetlenséggel megöl egy svéd irodalomkritikust a Newark repülőtéren, felszáll egy Svédországba tartó gépre. A „kentuckyi gyilkos” áldozatait speciális hangszálfogókkal kínozza meg, melyeket Vietnamban használtak vallatásra. Az FBI egykori főgyanúsítottja, a háborús veterán azonban régen meghalt autóbalesetben. Vagy csak megrendezték a halálát? Elképzelhető, hogy a CIA áll a gyilkosságok mögött? A stockholmi rendőrség különleges egysége nyomozni kezd, miközben újabb és újabb megkínzott áldozatok kerülnek elő…
Doyle, Arthur Conan: Sherlock Holmes kalandjai - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b11964
Az első Sherlock Holmes novelláskötet 1892-ben, Angliában jelent meg, The Adventures of Sherlock Holmes címmel. Könyv formában ekkor találkozhattak először az olvasók a híres detektívvel és hű társával, Watson doktorral. A klasszikus kiadás 12 írást tartalmazott: Botrány Csehországban – Az eltűnt vőlegény – A Rőt Liga – A Boscombe-völgyi rejtély – Az öt narancsmag – A ferde szájú – A kék karbunkulus – A pettyes pánt – A mérnök hüvelykujja – Az eltűnt menyasszony – A berillköves diadém – A Vérbükkös tanya. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Eco, Umberto: A rózsa neve - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=A%20r%F3zsa%20neve
Az Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. (Adso, a történet elbeszélője a később bekövetkezett szörnyűséges események miatt nem ad pontos helymeghatározást az apátságról.) Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost – akit viselkedése és előneve alapján Sherlock Holmes középkori elődjének tekinthetünk – kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Otrantói Adelmust, a fiatal kora ellenére is nagy tekintélynek örvendő miniatúrafestőt egyik reggel a kecskepásztor holtan találta az Aedificium keleti őrbástyája alatti meredély tövében. Viharos éjszakán történt a tragédia, meg sem lehetett állapítani, a szerencsétlen vajon melyik ablakból zuhant ki. Gyanúra adott okot viszont az, hogy másnap egyetlen nyitva hagyott ablakot sem találtak, ráadásul az ablakok olyan magasságban vannak, hogy azokon képtelenség véletlenül kiesni. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek. A bűntények miatt az apát úr végül a Szent Inkvizíció beavatkozását kéri. A kor egyik legkönyörtelenebb inkvizítora, Bernardo Gui érkezik az apátságba. Gui alaposabb tájékozódás nélkül eretnek összeesküvésként értékeli az eseményeket, a demokrácia álcája mögött ítélkezik, máglyákat állíttat. A máglyahalálra ítéltek egyike az a fiatal parasztlány, aki a szerelmet jelenti Adso számára… Musztács Krisztián könyvtáros ajánlásával.
Egholm, Elsebeth: Rejtett hibák - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b262009
A korábbi életétől megcsömörlött, frissen elvált Dicte Svendsen diákkora helyszínén, a jütlandi Aarhusban kezd új életet. A 40. születésnapját két barátnője társaságában ünneplő újságírónő a várost átszelő patakban kosárba rejtett, halott újszülöttet talál. A kisfiú mellett a Korán egy lapját fedezik fel… Dicte mellett a két barátnő is félelmetes eseményekkel szembesül. Anne, az ázsiai származású szülésznő a kórházban az egyik csecsemő homlokán a „halál” feliratot fedezi fel, míg a várandós, félig svéd Ida Marie gyermekét a szülés után egyszerűen ellopják. Összefüggnek-e az események? Mi áll a háttérben? A főszereplők a nyomozás során saját múltjukkal is kénytelenek szembenézni.
Fluke, Joanne: Egzotikus csók és gyilkosság (Hannah Swensen titokzatos esetei 1.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b221048
Az álmos amerikai kisváros, Lake Eden életét egy nap gyilkosság rázza fel. A helyi ex-futballsztárt és ügyeletes álompasit, a tejtermék fuvarozással foglalkozó Ron LaSalle-t saját furgonjában szíven lövik. Hannah talál rá a halott férfira, kezében egy Egzotikus csókkal. A vöröshajú cukrásznő, miközben újabb és újabb sütemény-kreációkkal lepi meg kávézója vendégeit, agyafúrt logikával bogozza ki a bűneset szálait. Újabb rejtélyes gyilkosság, fordulatos bűnügyi történet, a szingli-hősnők jellegzetes stílusa, szerelem és ínycsiklandó sütemények a hozzávalói a klasszikus krimi receptjének. És még valami: A történetben fontos szerepet játszó sütemények kiváló receptjei is megtalálhatóak az aktuális fejezetek végén.
Flynn, Gillian: Holtodiglan - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b258971
Egy meleg nyári reggelen a Missouri állambeli North Carthage-ben Nick és Amy Dunne ötödik házassági évfordulójára készülődik. A romantikus reggeli után a jóképű Nick okos és csodaszép felesége eltűnik. Nickre egyre nagyobb nyomás nehezedik a rendőrség, a média, valamint a lányukért elvakultan rajongó szülők részéről. Nick pedig valamiért folyamatosan hazudik és különösen viselkedik: furcsán ködösít és láthatólag megkeseredett – de valóban gyilkos? Amy naplója és Nick elbeszélése egy szépen induló, ám fokozatosan megromló kapcsolat klausztrofób, nyomasztó világába nyújt betekintést. A kérdés csupán az, ha nem Nick a tettes, akkor hová és miért tűnt el a szépséges feleség? És vajon mit rejt az ezüstpapírba csomagolt doboz a gardrób hátuljában?
Flynn, Vince: Küldetés - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b264871
Az amerikai elnökválasztás előtt néhány héttel bombatámadás éri a demokrata jelölt, Josh Alexander autókonvoját Georgetownban. Az áldozatok között van Alexander gyönyörű felesége, valamint testőre. A CIA és az FBI is iszlám terroristákra gyanakszik, de rejtélyes módon nem találnak semmiféle nyomot, amelyen elindulhatnának. Felmerül a gyanú, hogy ezúttal mégsem merényletről van szó, hanem valami sokkal súlyosabbról. Úgy tűnik, hogy a robbantás mögött kíméletlen belpolitikai harcot folytató amerikai politikusok és üzleti köreik állnak. Ha ez a feltételezés beigazolódik, az nemcsak az Egyesült Államok, de az egész világ hatalmi berendezkedésére is súlyos hatással lehet. A CIA igazgatója, Irene Kennedy titokban ráállítja az ügyre híres-hírhedt különleges ügynökét, Mitch Rappet, aki elég okos és bátor ahhoz, hogy bizonyítékok után kutasson. Küldetése során a hatalom legbefolyásosabb résztvevőivel és mindenre elszánt, gátlástalan bűnözőkkel kell felvennie a harcot: a szálak Cipruson és Svájcon át vezetnek a belorusz maffiától korrupt amerikai üzletemberekig, és a beiktatásra váró új amerikai alelnökig. A tét nem csupán a CIA, de az új amerikai kormány jó hírnevének a megőrzése is. Vince Flynn, a politikai krimi mesterének új regénye a nagypolitika kulisszái mögé kalauzolja az olvasót, oda, ahol a pénz és a hatalom bűvöletében élők sötét játszmái zajlanak, amelyek talán sosem lepleződnek le…
Follett, Ken: Kulcs a Manderley-házhoz - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=Kulcs%20a%20Manderley-h%E1zhoz
A nagysikerű Follett-regény a II. világháború idején játszódik Egyiptomban. "Mint valamennyi tábori felderítőtiszt, von Mellenthin is lefitymálta a kémek jelentéseit. A diplomáciai pletykákon, az újsághíreken és a puszta találgatásokon alapultak, és legalább olyan gyakran voltak tévesek, mint helyesek, ami azt jelentette, hogy lényegében használhatatlanok voltak. De kénytelenek voltak beismerni. hogy ez a kémjelentés másnak látszik. A kém, akinek a hívójele Szfinx volt, így kezdte az üzenetét: "Aberdeen hadművelet. Megadta a támadás időpontját, a benne részt vevő dandárok számát és szerepét, megjelölte a helyeket, ahol támadni fognak, és elárulta a tervezők taktikai elgondolásait.
Fraser, Antonia: A vad sziget - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b676
Jemima Shore, a csinos angol tévésztár, idilli magányban, egy romantikus skót szigeten akarja eltölteni szabadságát. Ám mire megérkezik, a sziget – Eilean Faís – paradicsomi békéjét zord események dúlják fel. Leendő házigazdája nem várja a vasútállomáson – ugyanis hirtelen meghalt, méghozzá nem is egészen tisztázott körülmények között. És Jemima a Paradicsom helyett egy hamisítatlan skót felföldi vérbosszú kellős közepén találja magát… Antonia Fraser történész, író, közéleti személyiség – pihenésül azonban bűnügyi regényeket ír, hasonlóan mesteri színvonalon, mint „komoly” műveit, amelyek közül a Stuart Máriáról szóló nagyszabású történelmi esszét, a Mária, a skótok királynőjé-t, a magyar közönség is ismeri. A skót felföld tájának, népének, szokásainak – és az angol televíziós berkek zaklatott életének beható ismerete, a fordulatos meseszövés, a romantikus skót táj és az életteljes figurák lenyűgöző olvasmánnyá teszik a Macbeth hazájában játszódó izgalmas, mai skót tragédiát.
Galbraith, Robert: A selyemhernyó (Cormoran Strike 2.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b268063
Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná. De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre – így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját. És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még sosem találkozott… A selyemhernyó letehetetlen, fordulatokkal teli krimi, a Cormoran Strike-ról és eltökélt, fiatal titkárnőjéről, Robin Ellacottról szóló sorozat második kötete.
Galbraith, Robert: Kakukkszó /Cormoran Strike 1.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b263533
Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre. Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát… A Kakukkszó J.K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye.
Gardner, Erle Stanle: A szerencsés lányok esete - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=A%20szerencs%E9s%20l%E1nyok%20esete
"Della Street beszólt Perry Mason magánszobájának ajtaján: – Mr. J. R. Bradbury úr. A férfi, aki mögötte a szobába lépett, talán negyvenkét éves lehetett. Élénk pillantású, szürke szemei barátságosan szegeződtek Perry Masonra. – Jónapot, ügyvéd úr – köszönt a férfi és kezet nyújtott. Perry Mason felállt, hogy elfogadja a feléje nyújtott kezet, Della Street egy másodpercig még az ajtóban állt, onnan figyelte a két férfit."
Gardner, Lisa: Nem bújhatsz el - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b258243
Hiába is zárod be az ajtókat… Az a korábbi ügy kis híján a vesztét okozta. Most felfedeztek egy földalatti kamrát, melynek szörnyű titka feltámasztani látszik a múlt kísérteteit. Bobby Dodge-nak, a Massachusettsi Állami Rendőrség nyomozójának nincsen más segítsége, csak egy fiatal lány, akinek az élete – mióta az eszét tudja – szüntelen menekülés és bujkálás. Hiába is hagyod égve a lámpát… Gyermekkora városok és álnevek elmosódó sorozata. De ki – vagy mi – elől menekül Annabelle Granger családja? Hogy megválaszolhassa a kérdést, Bobbynak szövetkeznie kell volt szerelmével és kolléganőjével, D. D. Warren őrmesterrel, valamint fel kell kutatnia egy nőt a múltjából, aki legalább olyan veszélyes, mint az új gyilkos. A nyomok egy hátborzongató helyre vezetnek, ahol senkiben nem lehet bízni…és ahol nincs hová bújni. A gyilkos tudja, hol keressen. Egy gyilkos, akit nem lehet megállítani… Egy gyilkos, akit senki nem ismer… Egy gyilkos, aki talán pont melletted áll… Nincs hova bújnod.
Gilstrap, John: Intő jel - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b265502
Egy komor novemberi napon kétségbeesett, hosszú fekete kabátos alak stoppolja le Christyne Nasbe kocsiját. Miután beszállt, előrántja fegyverét, majd túszul ejti az asszonyt és tizenhat éves fiát, Ryant. A kabátos alak nem más, mint egy fiatal lány, az Úr Seregének „katonája", aki néhány perccel korábban vérfürdőt rendezett egy washingtoni hídon. A több száz fős szekta nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy megdöntse az Egyesült Államok kormányát, de az akcióik során rafinált módon arab terrorszervezetekre terelik a gyanút. Vezetőjük, a megszállott Michael testvér azt is kitalálja, hogyan ölheti meg magát az elnököt. Ryannek ugyan sikerül megszöknie a szekta fogságából, de még csak nem is sejti, hogy ezzel koránt sincs vége a rémálomba illő megpróbáltatásnak, mert egy olyan összeesküvés csapdájába esett, amelybe a helyi rendőrség is belekeveredett. Amikor az FBI nem hivatalosan bekapcsolódik az ügybe, az igazgató Jonathan Grave túszmentő segítségét kéri, és megkezdődik az igazi versenyfutás az idővel. Minden apró információ, minden halvány gyanú emberéleteket menthet – nem beszélve a Fehér Ház lakójáról… John Gilstrap (Könyörtelenül, Túszdráma, Ultimátum) legújabb regényének jól ismert hősei, Jonathan Grave és profi csapata ezúttal sem okoz csalódást a feszes tempójú, akciódús thrillerek kedvelőinek.
Grisham, John: Platánsor - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b266509
John Grisham csaknem 25 évvel ezelőtt a Ha ölni kell című regényével alapozta meg hírnevét, amely a jogi thriller koronázatlan királyává tette. Legújabb könyvének helyszínéül ismét azt a kisvárosi tárgyalótermet választotta, ahol a fiatal, tehetséges és ambiciózus védőügyvéd, Jake Brigance annak idején kiharcolta a felmentést fekete védence számára. Jake ezúttal is végtelenül nehéz, ellentmondásos helyzetben találja magát, amely felszínre hozza az eltemetett faji feszültségeket, és arra készteti a Ford megyeieket, hogy szembenézzenek múltjukkal. A gazdag Seth Hubbard tüdőrákban szenved, és nem bízik senkiben. Az életben sincs oka bízni, de mielőtt felköti magát egy platánfára, új végrendeletet készít. Levélben felkéri Jake Brigance-t, hogy védje meg végakaratát, amelyből kizárja felnőtt fiát és lányát, unokáit és volt feleségeit, és majdnem teljes vagyonát fekete házvezetőnőjére hagyja. Csakhogy az új végrendelet több kérdést is fölvet. Miért választotta örököséül a csupán néhány éve ismert asszonyt? A szenvedés, a kezelések és a fájdalomcsillapítók megfosztották volna a józan ítélőképességétől? Mi a szerepe döntésében a Platánsor nevű birtoknak? A letehetetlenül izgalmas történetmesélés, a jól megrajzolt karakterek meggyőző erővel bizonyítják, hogy Grisham ezzel a regényével is megvédte, sőt megerősítette kivívott írói rangját.
Hammett, Dashiell: A máltai sólyom - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=A%20m%E1ltai%20s%F3lyom
A máltai sólyom minden idők egyik legfontosabb és legjobb krimije. Mindent ehhez mérnek megjelenése óta, és fognak is még mérni, amíg lesznek krimiírók – és persze olvasók. Sam Spade-et megbízza egy bizonyos Miss Wonderley, hogy keresse meg a testvérét. Amikor partnerét, Miles Archert nyomozás közben hátba lövik, Spade egyszerre lesz hajtó és üldözött vad. Vajon képes lesz megtalálni a nagy értékű és titokzatos madarat, mielőtt a kövér ember az ő nyomára akad?
Hawkins, Paula: Lány a vonaton - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b268948
Ritkaság, hogy egy könyv vezesse több országban egyszerre, szinte az összes fontos sikerlistát. A New York Timesét és a BarnesandNoble-ét, például. Az végképp szokatlan, hogy ezt egy debütáló író tegye. 2015 elején Paula Hawkins regénye berobbant az angolszász piacokra. Ahogy Stephen King fogalmazott, ebben a történetben csak fokozódik és fokozódik a feszültség. Nem véletlenül hasonlítják Hitchkockhoz és Agatha Crhristie-hez az írót, a Gone girlhez a történetet. Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra. És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég. A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt. Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!
Haynes, Elizabeth: A lélek legsötétje - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b257489
Catherine élvezi a londoni szinglik gondtalan életét, mígnem az egyik éjszakai szórakozóhelyen megismerkedik Lee-vel. A férfi jó vágású, karizmatikus és titokzatos – elvarázsolja Catherine-t és a lány barátnőit is. Amikor azonban kiderül, hogy Lee valójában kiszámíthatatlan, manipulatív és erőszakos, már késő: Catherine egyedül marad a kétségbeejtő helyzetben, és senki sem hisz neki. Miközben fokozatosan tárul fel előtte Lee sötét oldala, egyre jobban belegabalyodik a lelki terror és a szexuális kiszolgáltatottság sűrű hálójába. Vajon van-e kiút, el lehet-e menekülni a férfi elől, aki mindenre képes, csak hogy birtokolja vágyainak tárgyát… Megindító, ahogy végigkövethetjük egy fiatal nő tehetetlen vergődését, miközben vele együtt rettegünk. A rendőrségi elemzőként dolgozó szerző olyan hitelesen és valósághűen ábrázolja a családon belüli erőszakot és az ennek nyomán fellépő pszichés zavarokat, hogy szinte az olvasót is megbénítja a kilátástalanság érzése… W. Kovács Ágnes könyvtáros ajánlásával.
Higasino Keigo: X. A gyilkos ismeretlen - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b257754
A kamaszlányát egyedül nevelő Jaszukóhoz váratlanul betoppan erőszakos exférje. Heves vitába bonyolódnak, és a férfi végül holtan végzi. Szomszédjuk, a különc matematikus már régóta gyengéd érzelmeket táplál az asszony iránt. Felajánlja, hogy biztosítja számukra a tökéletes alibit. Az egyetlen kikötése, hogy Jaszukóék mostantól szóról-szóra kövessék az utasításait. Mikor a tokiói rendőrség felügyelője a helyszínre érkezik, egy brutális gyilkossággal szembesül. Ám a bizonyítékok sehogyan sem állnak össze, ezért briliáns eszű fizikus barátjához fordul segítségért. Kezdetét veszi a lángelmék csatája: az egyik zseni hideg logikával igyekszik feltárni az igazságot, míg a másik heves szenvedéllyel küzd, hogy megmentse a szeretett nőt. Higasinó Keigó világhírű, Naoki-díjas, japán bestsellerszerző. Lendületes, meghökkentő fordulatokkal teli krimijéből több mint kétmillió példány fogyott világszerte.
Iles, Greg: Lángoló kereszt - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b269581
A Mississippi állambeli Natchez városában felnövő Penn Cage mindent, amit becsületről,kötelességről tudni kell, az apjától tanult. De most a mindenki által tisztelt, szeretett háziorvost Viola Turner nővér meggyilkolásával vádolják, akivel a ’60-as években dolgozott együtt. Penn eltökélt szándéka, hogy megmentse az apját. A szálak egy Ku-Klux-Klan szervezet legbefolyásosabb és leggazdagabb tagjaihoz vezetnek. Penn-nek követnie kell a negyven évvel ezelőtti véres nyomokat, hogy igazolja azt a tagadhatatlan tényt, miszerint mindegy, hogy fehér valaki, vagy fekete, fiatal vagy öreg, bátor vagy gyáva, senki sincs igazán biztonságban.
Indriđason, Arnaldur: Kihantolt bűnök - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b229140
Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mondható történet áll a haláleset hátterében: valaki eltűnik egy hóviharban, s évek, évtizedek múltán rátalálnak. Ám a körülményekben van valami nyugtalanító. Ott van először is a csontváz különös testtartása… Aztán nem messze tőle, az a négy, szabályosan ültetett ribiszkebokor, a semmi közepén. Mintha egyszer már laktak volna itt… Erlendur nem is sejti, milyen mélyre kell ásnia a múltban, hogy fény derüljön a rég elhantolt igazságra. Arnaldur Indriđason ezzel a regényével elnyerte a brit krimiírók szövetségének (Crime Writers' Association) Gold Dagger (Arany Tőr) nevű díját. A több évtizedes múltra visszatekintő, tekintélyes elismerés történetében ő az első nem angolszász szerző. Buzsicsné Szabó Eszter könyvtáros ajánlásával.
James, P. D.: A halál jár Pemberley-ben - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b257704
Az irodalmi géniuszok ritka találkozása: P. D. James, régóta korunk egyik legcsodáltabb krimiírója ezúttal Jane Austen közkedvelt regénye, a Büszkeség és balítélet szereplőit vonja be egy gyilkosságról és érzelmi zűrzavarokról szóló történetbe. 1803-at írunk, hat év telt el azóta, hogy Elizabeth és Darcy megkezdték közös életüket Darcy pompás birtokán, Pemberley-ben, és békés, rendezett világuk csaknem támadhatatlannak tűnik. Elizabeth remekül megállja a helyét a főúri kastély úrnőjeként. Két szép kisfiuk született, Fitzwilliam és Charles. Elizabeth nővére, Jane és a férje, Bingley a közelükben élnek; az édesapja sűrűn ellátogat hozzájuk; derűlátó beszélgetések folyik Darcy húgának, Georgianának a házassági kilátásairól. És zajlanak a mindenki által várva várt évenkénti őszi báljuk előkészületei. Azután a bál előestéjén darabokra törik ez a nemesi idill. Egy vadul billegő cséza száguld fel a kastély kocsifelhajtóján, benne Lydia, Elizabeth kegyvesztett húga, akit férjével, a kétes jellemű Wickhammel együtt kitiltottak Pemberley-ből. Lydia hisztérikus állapotban botorkál elő a kocsiból, azt sikoltozva, hogy Wickhamet meggyilkolták. Pemberley lakói megrázó hirtelenséggel egy ijesztő rejtély kellős közepén találják magukat. P. D. James, akit egy egész életen át tartó szenvedélyes szeretet fűz Austenhez, mesterien teremti újra a Büszkeség és balítélet világát, felvillanyozva egy ragyogóan megírt bűnügyi regény izgalmával és feszültségével, ahogyan csak ő képes erre.
James, Peter: emésztő tűz - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b266959
Amikor a csinos, harmincas éveiben járó Red Westwood regisztrálja magát egy internetes társkereső oldalon, nem is reméli, hogy első randipartnere a jóképű, lehengerlő modorú és dúsgazdag Bryce Laurent lesz. A férfi rajongása szó szerint elvarázsolja a szerelmi bánatban szenvedő fiatal nőt. Szenvedélyes kapcsolatuk azonban hamar viharossá válik, és ahogyan lassanként kiderül az igazság a férfi sötét, eltitkolt múltjával kapcsolatban, úgy kezd Red szeme elől oszlani a rózsaszín köd. Kétségbeesésében a rendőrséghez fordul segítségért, majd szakít barátjával. Ám hiába reméli, hogy ezzel véget ért a rémálom. A férfi módszeresen igyekszik tönkretenni mindent és mindenkit a környezetében, hogy bosszút állhasson hajdani szerelmén. Ravaszságával mindig a nő és a rendőrök előtt jár egy lépéssel, miközben emésztő dühe egyre csak fokozódik…
King, Stephen: Újjászületés - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b269111
Jamie Morton hatéves, amikor új lelkész érkezik New England-i kisvárosukba. Charlie Jacobs a feleségét és a kisfiát is hozza magával. Mindenki szereti őket, Jamie pedig valósággal rajong a fiatal tiszteletesért, aki szórakoztató elektromos kísérletekkel teszi érdekesebbé a heti bibliaórákat. És hogy a titkos elektromosság mi mindenre használható, az akkor derül ki, amikor Jamie bátyja elveszti a hangját, Jacobs pedig egy általa kifejlesztett szerkezettel meggyógyítja. Az idillnek egy autóbaleset vet véget: a lelkész elveszti a családját, és kifordul önmagából. Nemsokára el is bocsátják, és Jamie azt gondolja, soha többé nem fognak találkozni. Téved. És ahányszor csak útjuk keresztezi egymást, Jacobs a régi filmes zsargon szerint „a változás ügynökének” bizonyul. A sikeres gitáros és a hajdani lelkipásztor nem szabadulhatnak egymástól. Az elektromos kísérletek egyre ijesztőbbek, Jamie pedig kénytelen közreműködni bennük. Jacobs az élet és a halál közti átjárót keresi. De mi lesz, ha megtalálja? És miért kap egyre sötétebb értelmet ez a titokzatos fogalom: újjászületés? Stephen King sötét, megrázó regényt ad kezünkbe a függőségről, a fanatizmusról és arról, ami a lét túlsó partján várhat ránk.
Kondor Vilmos: A koronaőr második tévedése - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b266279
1919 áprilisának végén Budapesten az emberek már feladták a normális életnek még a látszatát is. A városban a tanácskormány tevékenységének köszönhetően eluralkodott a káosz, alig van ennivaló, a múltnál csak a jövő bizonytalanabb. Ez az egész felfordulás azonban nem különösebben érinti Wertheimer Miklós leszerelt főhadnagyot, aki a spanyolnáthából felgyógyulván aggasztó híreket hall a Szent Koronáról. Olyan híreket, amelyek félelemmel töltik el őt, akár az olasz tüzérségi sortűz a fronton. A Wertheimerekről mindenki tudja, hogy a Szent Korona adósai, ezért Miklós mindent megtesz, hogy a korona utolsó őrét meggyőzze: képes elhárítani a koronára és az országra leselkedő veszedelmet. Vakmerő tervének végrehajtásában testvérére, Lajos és barátai segítségét kéri. A két Wertheimer látja, hogy egyetlen esélyük az azonnali cselekvés, és akcióba lendülnek. Miklós feleségét és két kicsi fiát hátrahagyva indul el, nyakában a bolsevik rendőrséggel, hogy küzdve árulással, halálos veszéllyel, puccsistákkal és szervízre szoruló repülőgépekkel mentse meg a koronát, amelyet a jelek szerint mindenki magára hagyott – azokat leszámítva, akik a legszörnyűbb sorsot szánták neki. Céljuknál pedig csak módszereik ördögibbek. Előzménye: A másik szárnysegéd.
Kondor Vilmos: A másik szárnysegéd - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b262050
Wertheimer Miklós hadnagy, Horthy kormányzó szárnysegéde alapvetően hétköznapi figura. Három dolog fontos a számára: az egyenruhája, a becsülete és a kocsija. Ám október 15-én egyszerre kerül veszélybe mindhárom: a kormányzó fiát az orra elől rabolják el, majd Magyarország, ha csak pár óra erejéig is, de kilép a háborúból, és a nyilas hatalomátvétel fenyegetése dermesztő valósággá válik. A katasztrófa elkerülhetetlen, ezért a kormányzó és legbelsőbb köre egyszerre két olyan feladattal is megbízza Wertheimer hadnagyot, amelyek egyenként is embert próbálóak: menekítsen ki az országból egy geológust, mielőtt Szálasi és veszett csatlósai elkapnák, és menekítse ki az országból a Szent Koronát. Azt a Szent Koronát, amely eddig soha nem hagyta még el Magyarország területét, azt a Szent Koronát, amely Wertheimer hadnagy számára sokkal többet jelent egy koronázási ékszernél. Pár óra elteltével egy fiatal lánnyal az oldalán hagyja maga mögött Pestet, hogy végrehajtsák a lehetetlen feladatot, miközben hungarista rendvédelmi szervek és náci kommandósok lihegnek a nyakukba. Nem telik el huszonnégy óra, és a szárnysegédnek már nem csak a becsülete, az egyenruhája vagy a kocsija miatt kell aggódnia: még a legártatlanabbnak látszó helyeken és a legbarátságosabb emberek között is csapdába kerül; egyik pillanatról a másikra űzött vaddá válik, hazája pedig ellenséges területté. A nyilasok és németek azonban kitartóak, nem adják fel, ahogyan Wertheimer Miklós sem adja fel. Soha. Még az élete árán sem. Folyatása: A koronaőr második tévedése. Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Koontz, Dean R.: Az éjszaka titka - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b251405
Egy Blackwood nevű pszichopata brutális kegyetlenséggel lemészárol négy családot. A vérfürdőnek egy tizennégy éves fiú vet véget. A rémálom félkontinensnyivel arrébb és két évtizeddel később újra kezdetét veszi. Egy megszállott, elborult elme ismét kést ragad, méghozzá azzal a szándékkal, hogy folytassa Blackwood rémtetteinek sorát. John Calvino, a józan és elhivatott gyilkossági nyomozó ráébred, hogy a családja – felesége és három gyereke – halálos veszedelemben forog, hiszen ugyanaz a vérszomjas gyilkos vadászik rájuk, aki azon a régi éjszakán végzett a szüleivel és testvéreivel, s akit tizennégy éves fiúként ő küldött a halálba. John józan detektív, aki csak a száraz tényekben hisz. Egy döbbenetes élmény azonban meggyőzi, hogy a holtak visszatérhetnek az élők világába…
Läckberg, Camilla: A hableány - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b268562
Christian Thydell régi álma válik valóra, amikor megjelenik első regénye, A hableány, és ő egy csapásra országszerte ismert író lesz. A hirtelen jött népszerűség azonban lerántja a leplet Christian féltve őrzött titkáról is: a férfi másfél éve fenyegető leveleket kap. Ezzel egy időben egyik legközelebbi barátja nyomtalanul eltűnik, a rendőrség azt sem tudja, él-e, hal-e, mígnem három hónap múlva a jég alól húzzák ki a holttestét. Patrik Hedström nyomozó összefüggést sejt a két eset között, de támpontok híján a nyomozás igencsak döcögősen halad. Felesége, Erica Falk – aki jól ismeri Christiant, hiszen ő fedezte fel írói tehetségét – a saját szakállára kezd kutakodni, és tárja fel az igazságot, ami szörnyűbb, mint valaha is gondolta.
Larsson, Åsa: Kristálytemplom - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b255800
Tombol a napszél. Sarki fény villódzik Kiruna és a Kristálytemplom felett, ahol a gyülekezet szellemi vezetőjét, Viktor Strandgårdot brutálisan meggyilkolják. Rebecka Martinsson ügyvéd, aki már rég elköltözött Kirunából, nem várt telefonhívást kap. Az áldozat nővére, Sanna az. Segítséget kér, mivel a rendőrség őt gyanúsítja. Rebecka eleget tesz a kérésnek, bár rossz érzésekkel telve tér vissza gyerekkorának színhelyére. Megérkezése heves indulatokat vált ki, és hamarosan nemcsak saját múltjának árnyai üldözik, hanem gonosz erők is, amelyek el akarják hallgattatni.
Larsson, Stieg: A kártyavár összedől (Millenium trilógia 3.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=A%20k%E1rtyav%E1r%20%F6sszed%F5l
A zseniális és öntörvényű Lisbeth Salander életveszélyesen megsebesül. Még kórházban ápolják, amikor egy szűk, semmitől vissza nem riadó kör már szervezkedni kezd. A tét óriási a számukra: a svéd titkosszolgálat munkatársaiként bizonyíthatóan súlyos törvénytelenségeket követtek el. Mindenre képesek, hogy Salandert egyszer és mindenkorra eltüntessék, és ártalmatlanná tegyék szövetségesét, a sztárújságíró Mikael Blomkvistot is, aki jól dokumentált tényfeltáró riportban akarja leleplezni üzelmeiket. Rendőrök, titkos ügynökök, újságírók, közhivatalnokok válnak szövetségessé vagy halálos ellenséggé a küzdelemben, amely az egész politikai elitet óriási botránnyal fenyegeti. Azzal a gyermeki izgalommal és örömmel olvastam a Millennium trilógiát, mint valaha Dumas vagy Dickens műveit. Titkon azzal a reménnyel tölt el, hogy talán nincs minden veszve a mi tökéletlen világunkban. Lisbeth Salander, légy üdvözölve a halhatatlan regényhősök között! Benke Dániel és Buzsicsné Szabó Eszter könyvtárosok ajánlásával.
Larsson, Stieg: A lány aki, a tűzzel játszik (Millenium trilógia 2.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=A%20l%E1ny%20aki%2C%20a%20t%FBzzel%20j%E1tszik
Tényfeltáró riport megjelentetésére készül a kérlelhetetlen szókimondásáról ismert folyóirat, a Millennium. Hogyan kerülnek Svédországba a prostitúcióra kényszerített fiatal külföldi lányok? Kik a futtatók? És mindenekelőtt: kik veszik igénybe – köztük befolyásos emberek – a rabszolgasorban tartott nők szolgáltatásait? Érthető, ha egyesek mindent megtennének, hogy a nevük kimaradjon a cikkből. A tetovált lány című regényből már megismert Lisbeth Salander is tudomást szerez a Millennium tervéről, mégpedig korábbi barátja és bajtársa, az újságíró Mikael Blomkvist számítógépéről. Így keveredik bele ez a furcsa, öntörvényű lány egy az egész országot izgalomban tartó gyilkossági ügybe. Hajtóvadászat indul ellene, de ha valakit, őt nem könnyű elkapni, pedig nem csak a rendőrség keresi… Benke Dániel és Buzsicsné Szabó Eszter könyvtárosok ajánlásával.
Larsson, Stieg: A tetovált lány (Millenium trilógia 1.) - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=A%20tetov%E1lt%20l%E1ny
Negyven éve történt. Az agg milliárdos elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. S azóta is, évről évre, valaki – mintha az őrületbe akarná kergetni – minden születésnapján emlékezteti az idős urat arra a tragikus napra… Az évek óta tartó nyomozás új lendületet kap, amikor a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenősnek tűnő újságírót, hogy kísérelje meg az igazság kiderítését. Hisz sokan élnek még a rokonságból, akik akkor ott voltak. A gyilkosnak köztük kell lennie… Ugyanakkor egy jó hírű magánnyomozó iroda munkatársnője rááll az újságíróra, s szinte mindent kiderít róla, ahogyan mások sem bízhatnak abban, hogy titkuk rejtve marad a kivételes tehetségű, tetovált lány előtt. Benke Dániel és Buzsicsné Szabó Eszter könyvtárosok ajánlásával.
Lawrence, Leslie L.: Kukorica istennő énekel - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=a269101
Miss Lilly Pretty híres manöken és ruhatervező haciendát vásárol Mexikóban, majd rövidesen hősünk segítségét kéri. A haciendát övező óriási kukoricásban megrázó gyilkosságok történnek. Vajon egy eltűnt expedíció halottainak lelkei gyilkolnak? Vagy a rejtélyes olmék fej? Vagy a hagyományőrzők? Az haciendán vendégeskedő, furcsa látogatók, esetleg a tanyaház régi gazdái? Vagy az óriásfejet védő Kukorica Istennő? Leslie L. Lawrence nyomozni kezd, a kukoricásban pedig elszabadul a pokol…
Lehane, Dennis: Egy pohárral a háború előtt - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b230936
1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Vihar-szigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott a felfegyverzett őrök? Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia.
Lehane, Dennis: Viharsziget - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=Viharsziget
1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Vihar-szigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott a felfegyverzett őrök? Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia.
Littell, Robert: Legendák - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b267516
A CIA terepen dolgozó ügynökéből magánnyomozóvá lett Martin Odum múltbeli identitásai – avagy a CIA szóhasználatával élve: „legendái” – labirintusában bolyong elveszetten. Gyakran teszi fel magában a kérdést: vajon ő tényleg Martin Odum? Nem inkább Dante Pippen, az IRA robbantási szakértője? Vagy Lincoln Dittman, az amerikai polgárháború kutatója? Mialatt élete nyugodtabb pillanataiban ezen töpreng, és hol többszörös személyiségzavarra, hol gondosan elvégzett agymosásra gyanakszik, különös megbízást kap egy fiatal orosz nőtől: kerítse elő váratlanul és titokzatos módon eltűnt sógorát, hogy izraeli felesége végre elválhasson tőle. Odum továbbra se tudja, hogy ki ő valójában, és bízhat-e bárkiben, de újra életre kelti magában a szunnyadó ügynököt, hogy elvégezze a munkát. Beutazza a földgolyót, s közben számos veszéllyel kell szembenéznie, ám egyik sem olyan hátborzongató, mint „a tükörképek rengetege”, hiszen ott bolyongva a múlt felidézése éppúgy végzetes lehet, mint a felejtés. A Legendák című regényt különösen izgalmassá teszik a jelen és múlt eseményei közötti állandó váltások, valamint a mesteri cselekményszövés; remekül ábrázolja az állandó feszültségből táplálkozó paranoiát, és közben döbbenetes pontossággal mutatja be a nemzetközi kémkedés világát. Robert Littell A Cég című regényével vált világszerte ismertté – ezt követően írta meg a Legendákat. A Newsweek egykori kelet-európai tudósítója napjaink vitathatatlanul legjobb amerikai kémregényírója.
Ludlum, Robert: A fantom. A Bourne-rejtély - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b63206
Eszméletlen, több sebből vérző férfi testét mentik ki a Földközi-tenger hullámaiból egy kis ha lászfalu mellett. A falu orvosa heteken át ápolja az idegent, aki végre magához tér. De nem em lékszik a nevére. Nem tudja, kicsoda ő, honnai jött, és hogy került a tengerbe. Emlékezetében csak összefüggéstelen foszlányok, értelmetlen idegen nyelvű mondattöredékek, érthetetlent fájdalmas, gyötrő képek maradtak. Az egyetlen támpont egy parányi mikrofilmdarabka, amelye az orvos operál ki a férfi lapockája alól; a filmen egy zürichi bank neve és egy számlaszám olvasható. Ezen a nyomon elindulva, felgyógyulvaj Zurichben nevet kap az ismeretten férfi: ő lenne Jason Bourne. Jason Bourne, akit feltűnése pillanatától kezdve meg akarnak ölni. S a Jason Bourne nevet viselő férfinak harcolni kell az életéért, az önazonosságáért, az igazságért. Mert az egyetlen remény az életben maradásra, ha megtudja, kicsoda Jason Bourne, és ő maga…
Ludlum, Robert: Trisztán árulása - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b269747
OLYKOR EGY ZSENIÁLIS CSEL MEGVÁLTOZTATHATJA A TÖRTÉNELEM MENETÉT. 1940 ősze – a nácik hatalmuk csúcsán: Franciaország megadta magát, Nagy-Britannia még küzd, de sejthetően nem sokáig tart már ki, az USA semleges, a Szovjetunió megnemtámadási szerződést írt alá Németországgal. E vészterhes időben Stephen Metcalfe, egy prominens amerikai család kisebbik fia az aranyifjak életét éli a nácik által elfoglalt Párizsban. A bálokról bálokra járó, szoknyabolond fiatalemberről senki sem sejti, hogy tagja egy titkos kémhálózatnak – amelyre váratlanul lecsap az SS. Miután a csoportját felszámolták, Metcalfe-nak menekülnie kell. Most, hogy egyedül maradt, őrá hárul, hogy végrehajtson egy végtelenül bátor és veszélyes feladatot. Családi összeköttetéseit kihasználva jut el Moszkvába, ahol felveszi a kapcsolatot régi kedvesével, a Nagyszínház prímabalerinájával. Miközben üldözői ott lihegnek a sarkában és a háborús helyzet a krízisponthoz közeledik, Metcalfe a nő segítségével nekilát, hogy megvalósítsa a tervet, amely milliók sorsára lehet befolyással – a bukás beláthatatlan következményekkel járna.
MacDonald, Ross: Mindenki ellenség - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b256525
Lew Archert, a magányomozót azzal bízza meg egy jól szituált házaspár, hogy kerítse elő tinédzser lányukat, aki nemrég egy gyanús fiatalemberrel – meg a papa lefűrészelt csövű vadászpuskájával távozott hazulról. Hamar kiderül, hogy a lánnyal, Sandyvel nemrég valami rossz dolog történt, s lehet, hogy a bosszúvágy fűti. Archer egykettőre a nyomukra akad, de jutalmul csak néhány ökölcsapást tud begyűjteni, a párocska pedig ismét meglóg. Az egyre fáradtabb, ingerültebb Lew végül két hullába botlik – egy brutálisan agyonvert asszonyba és egy szétlőtt fejű hajdani seriffhelyettesbe. Mindkettőnek köze lehet egy rejtélyes, neve sincs csavargóhoz, aki tizenöt évvel ezelőtt a vonat alatt végezte. Neki pedig kifejezetten köze van egy olyan családi történethez, amely azonnal szembefordít egymással mindenkit, aki csak kapcsolatba kerül vele. De mi köze mindehhez a fiataloknak?
Manchette, Jean-Patrick: Gunman - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b268541
Utolsó munkája után a bérgyilkos ügynök, Martin Terrier azzal az elhatározással tér vissza Párizsba, hogy kiszáll a játékból. Tíz évvel korábban ugyanis megfogadta, hogy visszamegy gyermekkori szerelméért Dél-Franciaországba. A körülmények azonban keresztülhúzzák számításait: a soron következő célszemély éppen Párizsba tart, és Terrier az egyetlen, aki képes őt likvidálni. A Gunman a francia bűnügyi regény egyik legnagyobb mesterének, Jean-Patrick Manchette-nek kései remeke, amely franciás iróniájával és zsigeri brutalitásával sokkoló élményt nyújt az olvasónak.
Mankell, Henning: A pekingi férfi - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b249953
Az író izgalmas nemzetközi thrillerét a pekingi olimpia évében jelenteti meg. A benne ábrázolt Kína a valóság és a fikció országa egyszerre, és olyan kérdésekkel is foglalkozik, amelyek égetően aktuálisak. Mi történne akkor, ha egy olyan ország válna gazdasági szuperhatalommá, amelynek belső rendszerében a politikai elnyomás a meghatározó? Milyen következményei vannak Kína afrikai elkötelezettségének, és vajon az emberek ennek a politikának a bábjaivá válhatnak-e? Kálóczi-Bognár Ágnes könyvtáros ajánlásával.
Mankell, Henning: Az ötödik asszony - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b220748
Különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok sorozatát kell ezúttal felderítenie Kurt Wallandernek. Az áldozatok mindegyike látszólag ártalmatlan, békésen élő férfi: az egyik titokban verseket írt, a másiknak virágboltja volt, a harmadik pedig kutatóként a egyetemen dolgozott. Vajon miért kínozta meg őket a gyilkos ilyen brutálisan? Miért akarta, hogy az áldozatok hulláinak megtalálásakor ez a szadista kegyetlenség tűnjön fel legelőször? Wallander válasza így hangzik az eset megoldása után: „Az emberek a legritkább esetben olyanok, amilyeneknek látszanak.” Pánczél Edit könyvtáros ajánlásával.
Mattyasovszky Jenő: Hód bemutatkozik - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b76890
A kutatóintézetből olyan kísérleti eredmények kerültek külföldre, melyek csak olyan ember révén szivároghattak ki, aki maga is részt vesz a munkában és hozzáférhet a teljes dokumentációhoz. A titkosszolgálat egy beépített embere figyeli az intézet munkatársait, de hogy ki Ő, azt még az intézet igazgatója sem tudja. Balesetnek álcázott gyilkosságok kísérik a kutatómérnökként dolgozó CIA-ügynök ténykedését, de Hód eszén szerencsére nem sikerül túljárnia. Az ügynök és a zseniális kémelhárítótiszt végső összecsapásánál fény derül minden titkos körülményre.
McCammon, Robert R.: Csak az enyém - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b231024
Mary végre megtalálta a boldogságot. Van egy kisfia, aki csak az övé. Egy kisfiú, akit elrabolt. és akiért ölni is képes. Mary Terrell, ismertebb nevén Mary Terror: A radikális hatvanas évek túlélője, a hírhedt Vihar Front nevű terrorszervezet egykori fanatikus tagja, többszörös gyilkos. Laura Clayborne: Sikeres újságíró, férje üzletember, BMW-t vezet, és Atlanta legelőkelőbb kertvárosában lakik. Mivel házassága elkezd darabokra hullani, Laura abban bízik, hogy életét megszületendő gyermeke, David fogja teljessé tenné. Amikor Mary Terror elrabolja a kórházból Laura újszülött fiát, kíméletlen hajsza veszi kezdetét. Ha Laura élve akarja visszakapni Davidet, Laurának úgy kell gondolkodnia, és úgy kell cselekednie, mint Marynek. Mert bizonyos dolgokat még Laura sem tudott magáról. Többek közt, hogy ő is képes ölni, ha a gyermekéről van szó.
Meadow, Marcus: Könnyek városa - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b233151
A legrosszabb rémálmunkból lép elő egy gyilkos. Gyerekeket rabol el, majd kegyetlen játszmába kezd a rendőrséggel. Rejtvényeket ad fel a detektíveknek – a tét a kicsik élete. A regény egy Volga-parti orosz nagyvárosba repíti az olvasót. A gazdasági válság mételye átitat mindent és mindenkit. A rendőrség szétzilálódott a folyamatos átszervezések és a pénzhiány miatt, s a nyomozókat inkább foglalkoztatja a megélhetésük, mintsem a sorozatgyilkos. Adrian Varlamov századost és zöldfülű kolléganőjét mégis hajtja valami titokzatos erő, hogy megakadályozzák a következő rémtettet, ám mindenütt falakba ütköznek: hozzá nem értés, érdektelenség, összefonódások, korrupció. Halálos versenyfutás kezdődik az idővel, akárcsak a távoli Amszterdamban, ahol a holland rendőrök is megoldhatatlannak látszó problémákkal szembesülnek, amikor egy muzeológust különös baleset ér külföldön.
Nemere István: A legnagyobb tét - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b266865
"…Fatma egy sziklafal mögé lapult. Az imént lőttek rá, most hát csendben volt. Ha utolérik, nem kegyelmeznek. Talán látták is, hogy a tússzal együtt menekül, ezzel ki is mondta magára a halálos ítéletet. Felemelte fegyverét…"
Nesbø, Jo: A fiú - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b266058
Sonny, a rejtélyes, visszahúzódó, kábítószerfüggő fiú tizennyolc éves kora óta börtönben ül, mert beismert két gyilkosságot, amelyeket nem ő követett el. Nem ingyen tette. Cserébe megkapja az egyetlen dolgot, amire szüksége van: heroint. Mivel ügye a korrupt hatalmi rendszer minden szereplőjét érinti, a rendőrségnek és az alvilágnak egyaránt az a célja, hogy folyamatosan bódult állapotban és rácsok mögött tartsák. És Sonnynak ez meg is felel, eszében sincs változtatni a helyzeten. A rabtársai egyfajta gyóntatóként tekintenek a különös, vonzó fiúra, s gyakran öntik ki neki a lelküket. Így esik, hogy egy napon Sonny megdöbbentő dolgot tud meg az egyik rabtársától: rendőr édesapja, akiről ő úgy tudta, önkezével vetett véget az életének, valójában gyilkosság áldozata lett. Sonny világa alapjaiban megrendül. Megszökik a szigorúan őrzött börtönből, és megkezdi vadászatát azok után, akik vétettek ellene.
Nesbø, Jo: Csótányok - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b257753
A masszív alkoholista időszakát élő Harry Hole nyomozót Thaiföldre küldik, hogy végére járjon egy kínos gyilkossági ügynek. Norvégia nagykövetét ölték meg egy motelben, még mielőtt megérkezett volna a prostituált, akit a szobájába rendelt. Ráadásul fiatal meztelen fiúk képét is megtalálják a holmija között. A megölt férfi nem egyszerű diplomata, jó barátja Norvégia miniszterelnökének is. Nem meglepő tehát, hogy Harrytől és kollégáitól gyors és diszkrét munkát várnak. Szerencsejáték adósságok, korrupció, helyi gengszterek és kigyúrt csatlósaik, szexuális perverziók, ráadásul a trópusi hőség és a kultúrsokk, no meg az örökös harc az alkohol ellen adják azt a méregerős koktélt, amelyet Harrynek fenékig kell ürítenie. Salamonné Vadász Tímea könyvtáros ajánlásával.
Nesbø, Jo: Vér a havon - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b268620
Olav furcsa figura, nemigen mer közeledni másokhoz. Gyermekkora óta falja a könyveket, amiben diszlexiája sem gátolja meg. Maga is azt állítja, hogy egyetlen dolgot leszámítva mindenre teljesen alkalmatlan. Ez az egy dolog pedig az emberölés. Mint a bérgyilkosok általában, ő is magányos életet él, csupán Maria, a siketnéma, sánta boltoslány iránt táplál plátói érzelmeket. Egy nap azonban végre fordul a kocka, s megpillantja álmai asszonyát. Csak két gond van. A nő a főnöke felesége. És Olav aktuális feladata éppen az, hogy végezzen vele.
Ohlsson, Kristina: Őrangyalok - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b259124.2
Stockholm egyik elővárosának erdős részén két, emberi maradványokkal teli nejlonzsák kerül elő a föld alól. A rendőrség hamar kideríti, hogy egy két éve eltűnt egyetemista lány hamvaira bukkantak. A nyomozást nem csupán a gyilkosság óta eltelt idő nehezíti, hanem az áldozat, Rebecca Trolle rendkívül szerteágazó kapcsolatai is. Ráadásul a lány maradványainak fellelési helyétől nem messze egy másik holttest is előkerül, melyet évtizedekkel előbb tűntettek el. Bár az időtáv a két eset között túl nagynak tűnik, bizonyos jelek mégis arra mutatnak, hogy azonos lehet a gyilkos. Egy újabb tragédia csak tovább kuszálja a szálakat, s még sürgetőbbé teszi a tettes kézre kerítését. Egy idő után a történések központi figurája lesz egy idősotthonban élő hölgy, aki valamikor ünnepelt gyerekkönyvíró volt. Ám ő évtizedek óta beszédképtelen. A nyomozócsoport újra és újra vakvágányra fut, s a korábbi kötetekből megismert Fredrika Bergmannak azzal is szembesülnie kell, hogy meglehet, élettársának, gyermeke apjának is köze lehet a szövevényes bűnügyhöz…
Osztovits Szabolcs (vál.): Klasszikus detektívtörténetek - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b231592
„Milyen nagy dolog egy detektívregény, ha jó! Milyen mély emberi és erkölcsi problémákat vet föl!” – írja Babits Az európai irodalom történetében. A kötet a világirodalom leghíresebb detektívtörténeteiből ad válogatást – C. Auguste Dupintől Sherlock Holmeson át Agatha Christie legendás nyomozóit is beleértve, de az amerikai magánzsaruk mellett nem marad ki a bölcs Brown atya és Maigret felügyelő sem. A kötet segítséget nyújt az új szemléletű irodalomoktatáshoz és érettségihez is. Válogatta és a jegyzeteket összeállította Osztovits Szabolcs.
Penny, Louise: Csendélet - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b264866
Megdöbbenés és félelem borzongatja meg Three Pines falucskát, amikor egyik lakóját holtan találják az erdőben, nyíl ütötte sebbel a szívében. Armand Gamache főfelügyelő tudja, hogy minden édenkertben ólálkodik egy kígyó is – és miközben felderíti a mindenki által ártatlannak tartott asszony érthetetlen meggyilkolásának részleteit, a falucska sorra fedi fel sötét titkait… Folytatása: Holtan, hidegen.
Penny, Louise: Holtan, hidegen - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b268444
Kemény tél van, és egy holttest fekszik a befagyott tó jegén. Áramütés végzett vele – egy curling mérkőzés kellős közepén, még sincsenek szemtanúk, sem bűnjelek. Tökéletes bűntett. Amikor Armand Gamache főfelügyelő elkezdi feltárni az áldozat zavaros múltját, ellenségekkel és titkokkal teli történetbe ütközik. És a metsző téli szélben valami átsüvít a tájon. Valami, ami még a szélnél is dermesztőbb, Gamache háta mögé lopakodik. Előzménye: Csendélet.
Preston, Douglas - Child, Lincoln: Az elveszett sziget - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b268443
Gideon Crew, a zseniális tudós és nem mellesleg briliáns műkincstolvaj szereti a különleges feladatokat. Így izgalommal telve fogadja, amikor megbízzák azzal, hogy lopja el a világhíres Kellsi Kódex egyik oldalát. Az cseppet sem aggasztja, hogy a kódexet egy igencsak jól őrzött, New York-i múzeumból kellene megszereznie. A férfi véghezviszi a lehetetlen küldetést, ám a lopott pergamenről kiderül, hogy a gyönyörűen díszített iniciálék alatt egy még nagyobb érték lapul: az ókori görögök kincses térképe. A különös térképet tanulmányozva Gideon és megbízója rájönnek, hogy az nem kincses ládához vezet, hanem olyan felfedezést rejt, amely nemcsak megtalálójának életét mentheti meg, de az egész emberiség sorsát is befolyásolhatja… A nagy sikerű Preston-Child-szerzőpáros (Bűnjel, Vérbosszú) kalózok és kincsvadászok nyomában a Karib-térség nyughatatlan vizeire vezeti hősét, egy igazán nagybecsű kincs és egy elképzelhetetlen felfedezés nyomába…
Reich, Christopher: A bosszú szabályai - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b260755
Jonathan Ransom, az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet tagja, hónapokkal azután, hogy meghiúsított egy nemzetközi terrorista támadást, álnéven dolgozik Afrikában. Felesége, Emma eközben a titkos amerikai hírszerző szervezet, a „Divízió” szeme elől igyekszik eltűnni. Amikor a házaspár randevút ad egymásnak Londonban, a romantikus hétvégét egy robbantás teszi tönkre. Emma megint felszívódik, Jonathant pedig elkapja a rendőrség, és megzsarolja: segítsen kézre keríteni a feleségét. „A megtévesztés szabályai”-nak főszereplői újabb körömrágósan izgalmas kalandokba bonyolódnak Európa-szerte
Reichs, Kathy: Csont és vér - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=Csont%20%E9s%20v%E9r
Dr. Temperance Brennan, miután a házassága tönkrement, Kanadába költözött, hogy új életet kezdjen. Montrealban dolgozik törvényszéki antropológusként. A lánya egyetemre jár az Egyesült Államokban, így az egyedülálló Tempe, aki sikeresen kilábalt alkoholizmusából, minden idejét a munkájának szenteli. A város egyik parkjában szemeteszsákokba csomagolt, oszló emberi maradványokat találnak. A szörnyű lelethez Tempe-et riasztják, akiben – egy korábbi eset kapcsán, bizonyos hasonlóságok alapján – felmerül a gyanú, hogy talán nem elszigetelt bűntényről van szó. Nyomozni kezd maga is, jóllehet rendőr kollégái ezt nem nézik jó szemmel, túlbuzgóságának tudják be a dolgot. Ám dr. Brennan szívósan kutakodik, s egyre több nyomra bukkan. Lehet, hogy sorozatgyilkos garázdálkodik a városban? Az újabb áldozatok felbukkanása arra mutat, hogy mégiscsak Tempe-nek van igaza, aki maga is halálos veszélybe kerül… Megjelent A holtak beszélnek címmel is. A népszerű írónő, Kathy Reichs művei ihlették a nagy sikerű Dr. Csont című televíziós sorozatot.
Réti László: Vérvonal - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b262802
Március közepe – Magyarország a parlamenti választások lázában ég. A kormányfő egész stábja éjt nappallá téve az újraválasztás sikerén dolgozik. Ám a miniszterelnök rosszul áll, ha nem történik valami, biztosan veszíteni fog. Eközben egy budapesti bankfiókban megismétlődik a móri tragédia. A rabló válogatás nélkül agyonlő mindenkit. A terrorelhárítás jelen lévő tisztje azonban végez a gyilkossal. A budapesti rendőrség nyomozni kezd az ügyben. Lovassy Márk, a nagy tapasztalatú, ám kiégett nyomozótiszt kapja a feladatot, hogy felderítse, ki és miért ölt a bankban. A rendőrség korlátozott kapacitását azonban újabb és újabb halálesetek teszik próbára. Két halott az Uzsoki utcai kórházban, egy újabb az Árpád hídon. Majd a bűnüldözők között is aratni kezd a halál. Lovassy egyre reménytelenebbül igyekszik tenni a dolgát, miközben a kormánypárti és az ellenzéki jelölt stábja egyaránt nyomást gyakorol rá. Főnökei hol támogatják, hol akadályokat gördítenek elé. Aztán egyszer csak összeáll a kép, s váratlan fordulatok vezetnek a döbbenetes végkifejlet felé.
Roslund, Anders - Hellström, Börge: Három másodperc - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b250724
Piet Hoffmann titkosügynök a svédországi lengyel maffia teljes bizalmát élvezi. Mint elismert, tekintélyes maffiózó kapja tőlük a megbízást, hogy szerezze meg számukra a svéd börtönökön belüli drogpiacot. Ugyanakkor titkosügynökként az elítéltek közti drogterjesztés felszámolását várják tőle. Hoffmann csakhamar teljesen magára marad ezzel a megoldhatatlannak látszó kettős feladattal. Minden ravaszságát, lélekjelenlétét mozgósítania kell, hogy a halálos csapdából élve kerüljön ki. A díjnyertes újságíró, Anders Roslund és a börtönviselt Börge Hellström Svédország ünnepelt szerzőpárosa. A bűnözés világát életközelből ismerik. Sok szálon futó, sodró erejű regényükben lerántják a leplet a bűnüldözés és a büntetés-végrehajtás súlyos visszásságairól is. Pánczél Edit könyvtáros ajánlásával.
Sandford, John: Keserű hajsza - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b216709
A kitűnő és világszerte népszerű szerző legújabb regényének ismét Lucas Davenport a főhőse. A nyomozó ezúttal valóságos rémálommal kénytelen szembenézni. Az első áldozat egy lány, torkát elvágták. Megerőszakolt és megkorbácsolt holttestét szinte közszemlére téve hagyta ott a gyilkos egy folyó partján. A következő holttestre három hét múlva találnak rá. A bűntény minden mozzanata megegyezik az első esetben tapasztaltakkal, ám az áldozat most férfi, akinek a kisfiát is agyonverte a gyilkos. Lucas – az elkövetés módját leszámítva – semmiféle kapcsolatot nem talál a két gyilkosság között; abban viszont bizonyos, hogy az öldöklés folytatódni fog… A gyanú egy olyan férfire terelődik, aki nyolc évet töltött egy igazságügyi elmegyógyintézetben. A gyanúsított azonban eltűnt, miután levágta a bokájára szerelt jeladó lábbilincset.
Seymour, Gerald: Bűnbocsánat - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b263402
„Az árulás bűntette nem évül el soha Harvey Gillot, a dúsgazdag angol fegyverkereskedőnek már régen kiment a fejéből, hogy kis híján részt vett a délszláv háborúban. A lerohant, meggyalázott és földig rombolt horvát falu azonban nem felejtette el, hogy cserben hagyta őket, hogy az utolsó pillanatban máshová irányította át az eredetileg nekik szánt fegyverszállítmányt. A hősi halottait 19 év után megtaláló horvát faluközösség bérgyilkost fogad, hogy vérbosszúval vegyen elégtételt az árulásért. Gerald Seymour legújabb regénye izgalmas, lebilincselő olvasmány. Erkölcsi és politikai gondolatok, valamint a vitaindító, állásfoglalásra kényszerítő témafelvetés túlmutat a krimi műfaján ”
Simenon, Georges: Maigret és a furcsa idegen - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b267482
Az Interpol értesíti a francia rendőrséget, hogy Párizs felé tart a hírhedt nemzetközi csaló, akit mindenki csak úgy ismer: Pietr, a lett. Maigret a pályaudvaron várja, ahová a bűnöző az Északi Csillag expresszen érkezik. Ám amikor a gyanúsított elhajt a Majestic hotel felé, a vonaton felfedezik vele tökéletesen megegyező hasonmásának holttestét. Pietr találkozik Mortimer-Livingston amerikai milliárdossal, a felügyelőt pedig Fécamp tengerparti városába szólítja a halott utáni nyomozás… ahol ismét megpillantja a pályaudvaron látott férfit. Maigret egy szegényes párizsi hotelig követi a lettet. Vagy a hasonmását? Két személyiséget fedez fel benne: a palotákhoz szokott világfit és a nyomortanyák lakóját. A felügyelő és gyanúsítottja között macska-egér játék veszi kezdetét, amely egyre kíméletlenebbé válik, és Maigret-nek hamarosan személyes indítéka is akad, hogy kézre kerítse a bűnözőt. Ez Simenon első regénye, amelyben felbukkan Maigret felügyelő, és ezzel kezdetét veszi egy több mint száz történetből álló sorozat.
Simenon, Georges: Maigret nyaralni megy - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b249563
Madame Maigret nyaralásuk harmadnapján heveny vakbélgyulladással kórházba kerül Les Sables-d’Olonne-ban. Maigret szorgalmasan látogatja minden nap azonos időben a kisvárosi klinikán, míg egy nap valaki rejtélyes üzenetet csempész a zsebébe, amelyben arra kéri, hogy szánja meg a 15-ös szobában fekvő beteget. Mielőtt Maigret eldönthetné, mihez kezdjen az információval, az említett beteg – egy fiatal lány – meghal, s nemsokára az is kiderül, hogy két nappal korábban a lány sógora, a kisváros tiszteletben álló orvosa ugyancsak halálos balesetet szenvedett. Maigret-t nem hagyják nyugodni a furcsa körülmények, s miközben pihenését tölti – járja a Parti sétányt, benéz a vendéglőkbe, issza a könnyű fehérborokat, figyeli a bridzselőket, látogatja Madame Maigret-t –, egyre jobban belemerül a nyomozásba. Maigret felügyelő rajongói garantáltan nem fognak csalódni ebben a klasszikus történetben sem, amely most jelenik meg először magyarul.
Slaughter, Karin: Bőr - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b258021
Karin Slaughter, a Nadragulya, a Sebek, a Hitetlen szerzője nő létére ezúttal is igen kemény, sokkoló krimit írt. Női szereplői – Sara Linton doktornő, akinek éppen egy műhibapert akasztanak a nyakába, és Lena Adams nyomozó, aki azt szeretné megtudni, hogyan is halt meg az édesanyja és az ikertestvére, Sibyl – szintén kemény asszonyok. Sara férjét és Lena kollégáját, Jeffrey Tolliver nyomozót pedig még keményebb fából faragták. A helyszín egy amerikai kisváros, amelyet akár jelentéktelennek is mondhatnánk, ha nem lenne a bűn, a korrupció, a maffia, a drogkereskedelem, sőt a neonáci eszmék gyújtópontja. Az igazságot egy szörnyű gyilkosságról, amelyben egy fiatal nőt felgyújtottak egy autóban, az új, fiatal seriff próbálja kideríteni, közösen Jeffrey-vel, akit mindenhová elkísér a felesége, Sara – bár ne tenné! Ki áll a jó oldalon, és ki a rosszon? Mi történt a drogfüggő Hankkel, az ikerlányok, Lena és Sibyl nagybátyjával, aki felnevelte őket az anyjuk helyett? És egyáltalán: mi történt az anyával? Természetesen a hátborzongatóan izgalmas történet végén mindenre fény derül, ám a befejezés olyasmit tartogat, amire senki nem számít.
Süskind, Patrick: A parfüm - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?index1=ti&value1=A%20parf%FCm
Jean-Baptiste Grenouille a 18. század egyik legzseniálisabb és egyben legvisszataszítóbb jelensége, aki az illatok géniuszaként írta be magát korának történetébe. A sors fintoraként szag nélküli testtel, Párizs legbűzösebb negyedében, a halpiacon látta meg a napvilágot, ahol nem várta senki, így szeretet sem jutott neki. Pedig semmire sem vágyott jobban, minthogy szeresség, és kivívja az emberek elismerését. S mivel számára a világ illatok és szagok forgataga, megalkotta minden idők legtökéletesebb parfümjét. Az ellenállhatatlan szépség, a visszautasíthatatlan szeretet illatának forrása s legfontosabb alapanyaga azonban az emberi bőr, de grenouille-t ez sem állíthatta meg. A mindvégig hátborzongató történet olvasása közben lehetetlen eldönteni. A mű a zsenialitásról, a művészi tökély áráról, a magányról, a bűnről írott példabeszéd-e, vagy dermesztő horror. Egy biztos, hogy különös hangulatú regény, ellenállhatatlan olvasmány, amelyet lefordítottak több mint 40 nyelvre, és amely csaknem 20 millió példányban kelt el. Hosszú ideig váratott magára, de végre elkészült a nagy sikerű regény filmváltozata is, amely máris meghódította a nemzetközi közönséget. Bognár Csilla könyvtáros ajánlásával.
Vargas, Fred: Talpra, halottak! - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b256787
Sophia Siméonidis, a görög származású operaénekesnő egy ideje visszavonultan él párizsi villájában, unalmas férje mellett. Egy reggel arra ébred, hogy az éjjel valaki elültetett a kertjében egy bükkfát. A babonás Sophiát rossz előérzet gyötri, ezért segítségért fordul a szomszéd házat bérlő három csóró bölcsészhez. Az énekesnő váratlan eltűnése után a három történész a negyedik lakótárs, egy minden hájjal megkent volt zsaru segítségével izgalmas nyomozásba kezd. A fordulatokban gazdag történetben többen is gyanúba keverednek; gyilkosság gyilkosságot követ, de sem az élőket, sem a holtakat nem könnyű azonosítani. A megfejtés szálai a múltba vezetnek, a majdnem tökéletes bűntényt kitervelő gyilkos viszont ott van a közelben… Osvald Éva könyvtáros ajánlásával.
Wallace, Edgar: A zöld íjász - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b242327
A Zöld íjász, egy angliai kastély középkori kísértete – feltámad és igazságot oszt. Abe Bellamy, a gonoszlelkű és bűnökkel terhelt amerikai milliomos a bosszúhadjárat végső elitéltje, előbb azonban cinkostársait találják holtan szívükben egy zöld nyílvesszővel. A gonoszlelkű aggastyán eltorlaszolja magát várában, fogságban tartja mindazokat, akiket ellenségeinek vél, de hasztalan, sorsát ő sem kerülheti el. A rejtélyes, izgalmakkal teli történet hátterében egy sokat szenvedett ember áll, aki eltűnt anyját keresi és közben elégtételt vesz szenvedéseiért.
Winters, Ben H.: Gyilkosság világvége előtt - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b269787
Mi értelme gyilkosok után nyomozni, ha hamarosan úgyis mind meghalunk? Hank Palace nyomozó már számtalanszor szembesült ezzel a kérdéssel, mióta a 2011GV1 jelű aszteroida megjelent a kutatók radarján. Többé ugyanis nincs esély a megmenekülésre, nincs remény. Csupán hat hónapnyi drága idő maradt a becsapódásig, aztán a Föld elpusztul. A visszaszámlálás során lenyűgöző képet kapunk az apokalipszisbe rohanó Egyesült Államokról: gazdasága összeroppant, a termény a földeken rohad. Zsúfoltak a templomok, zsinagógák. Az emberek világszerte hagyják félbe munkájukat – de nem úgy Hank Palace. Ő a végére akar járni egy látszólagos öngyilkosságnak, abban a városban, ahol hetente tucatjával történik ilyesmi – csakhogy ez az egy valamiért gyanús neki. Ő az egyetlen, aki mindenáron tudni akarja az igazat, ám nyomozása során sokkal keményebb kérdésekkel is szembesülnie kell annál, mint hogy „ki a bűnös”: Milyen alapokon áll civilizációnk? Mit ér egy élet? Mit tenne bármelyikünk, mit tennénk igazából, ha tudnánk, hogy napjaink meg vannak számlálva? A krimi mellett a sci-fi felé is kitekintő Gyilkosság világvége előtt a bűnügyi rejtély megoldását egy közelgő apokalipszis előterébe helyezi. 2012-es megjelenését követően viharos kritikai sikert aratott, és Winters megkapta érte a műfajban legrangosabbnak számító Edgar Allan Poe-díjat, az Amazon pedig beválogatta az év legjobb száz könyve közé.
Wood, Tom: A bérgyilkos - https://katalogus.hivk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b257186
Az angol Tom Wood első műve ez az izgalmas akció thriller, amelyet máris több nyelvre lefordítottak (a német Amazonon listavezető volt), és szó van róla, hogy hamarosan megfilmesítik. Angol nyelven kapható már a második könyve is (The Enemy), ugyanazzal a főszereplővel. A főszereplő pedig egy contract killer, vagyis szabadúszó bérgyilkos, Victor, akinek személyazonosságát senki sem ismeri, az internet útján lehet megbízni közvetítő révén – így rendszerint ő sem tudja, ki éppen a munkaadója. Erre majdnem rá is fizet, amikor Párizsban megöl valakit, hogy elvegyen tőle egy pendrive-ot: az akció végrehajtása után visszamegy a szállodájába, ahol egy egész csapat orgyilkos vár rá. Victor egy rakás hullát hátrahagyva elmenekül – de most először ki akarja deríteni, ki áll a háttérben. A háttérben pedig egy nagy hatalmú titkosszolgálat egyik embere áll, aki a maga szakállára dolgozik: a pendrive egy szupertitkos rakétákat szállító orosz hadihajó adatait tartalmazza, amely nemrég süllyedt el Afrika partjainál, úgy tudni, olyan mélyre, hogy nem lehet kiemelni. Ám ez megtévesztés, egy orosz tengerésztiszt műve, aki pontosan tudja, hogyan lehetne kiemelni a rakétákat, s ezt az infót akarta éppen eladni Párizsban. A titkosszolgálat embere magának akarta megszerezni az adatokat, hogy jó pénzért elpasszolhassa őket a nemzetközi fegyverkereskedelmi piacon. Victor kapcsolatba lép a munka internetes közvetítőjével, aki egy fiatal nőnek bizonyul – és a kétfős csapat együtt nyomoz tovább, együtt menekülnek amerikaiak és oroszok elől (még Budapesten és Debrecenben is megfordulnak), míg a renegát titkosszolga legújabb bérgyilkosa (ugyanolyan contract killer, mint Victor) a nyomukba nem ér…

Insert failed. Could not insert session data.