Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
433.44 KB
2008-05-09 10:43:57
 Homokkomárom - Zala megye műemlékei 1977 060-061old.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
769
3238
Homokkomárom - Zala megye műemlékei 1977 060-061old


A részlet szövege:

HOMOKKOMÁROM

Római katolikus templom
Műemlék
Ady u. 1.
Titulus: Kisboldogasszony
E helyen már a középkorban is épült templom. A mait 1722-ben kezdték építeni, alapkövét Esch Ferenc tette le és Batthyány Lajos fejeztette be, 1744-ben. 1878-ban és 1939-40-ben renoválták, ez alkalommal tárták fel a torony alatt levő kriptát és nevezték el altemplomnak. Medveczky Jenő freskói is ekkor készültek.
Oromzatos homlokzatán négy fülke, benne barokk kőszobrok: Szent Ferenc, Antal, Péter és Pál. Tornya a szentély mögött áll, zömök, gúlasisakos. Oszlopos, gazdag díszű főoltárán díszes tartóban Madonna kegykép, valószínű Koblenzből, valamint Szent Félix vértanú csontváza.
Rokokó szószéke, tágas kórusa van.
A templom a falun kívül, dombon épült, tájképi értékű is.

Római katolikus plébániaház
Műemlék jellegű Ady u. 2.
1774-ben épült, egyszerű barokk stílusban, ferences zárda volt. Kétszintes, boltozott épület, barokk kapuval. Felső szintje használaton kívül. A templom szomszédságában van.

Lakóház
Munkásmozgalmi emlék Kossuth u. 2.
A 19. században épült, masszív, földszintes nagyméretű lakóház, többször átalakítva. Szántó Béla szülőháza. (Szántó Béla, 1881-1951., a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosa, tisztviselő. A KMP egyik alapító tagja, a Tanácsköztársaság idején hadügyi népbiztos, emigránsként főleg a Szovjetunióban dolgozott, a felszabadulás után hazatérve a szövetkezeti mozgalom egyik vezetője, diplomata. Ugyanitt született testvére, Szántó Gizella, 1884-1947. tanítónő, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom elismert alakja.)



A részlet a következő könyvből származik:

Cím: Zala megye műemlékei
Szerző: Németh József (1928)
Közreműködő: Lantos Miklós (fotó)
Szerz. közl.: Németh József ; [fotók... Lantos Miklós]
Kiadás: Zalaegerszeg : Zalai Ny., 1977
ETO jelzet: 72(439.121) ; 7.025.3/.4 ; 908.439.121
Tárgyszó: Zala megye
Szakjelzet: 908
Cutter: N 53
Nyelv: magyar
Oldalszám: 109 p.

Insert failed. Could not insert session data.